Változások lépnek életbe a Plitvicei-tavaknál, hogy a világörökségi listán maradhasson

A Plitvicei-tavak vezetésének tehermentesítenie kell a nemzeti parkot, hogy a térség ne kerüljön le az UNESCO világörökségi listájáról; ezért emelik a belépők árát – írja a Vecernji List című horvát napilap. Az UNESCO korábban azt kérte a nemzeti park vezetésétől, hogy készítsen akciótervet arról, a turisták mekkora számban, milyen feltételek mellett látogathatják a Plitvicei-tavakat, továbbá a térség területrendezési tervét is összhangba kell hozni az előírásokkal, ellenkező esetben a térség kikerülhet a világörökségek közül.

Forrás: Wikimedia Commons/Bfoto.ru

A nemzeti park vezetése az elmúlt két évben több erőfeszítést is tett, hogy megfeleljen a feltételeknek, az áremelés az egyik ilyen lépés. Andelko Novosel, a nemzeti park volt igazgatója már tavaly a belépők jelentős drágulásáról beszélt. Az új igazgató, Tomislav Kovacevic, aki idén januárban került a Plitvicei-tavak élére, megerősítette ezt a döntést. Kovacevic a lapnak elmondta: az újdonság az, hogy két belépőár lesz a szezonban, egy 16 óráig, egy pedig 16 óra után. Mindez azért, hogy csúcsidőben tehermentesítsék a parkot, mert a turisták száma komolyan veszélyezteti a természeti örökséget.

Április elsejétől a Plitvicei-tavakra egy felnőtt belépőjegy ára 110 kunáról (4600 forint) 150 kunára (6300 forint), gyermekeknek 55 kunáról (2300 forint) 80 kunára (3400) emelkedik. Júliusban és augusztusban lesz a legdrágább a jegy: felnőtteknek 180 kuna (7600 forint) helyett 250 kunát (10 ezer forint), gyerekeknek 80 kuna (3400 forint) helyett 110 kunát (4600 forint) kell majd fizetni. Délután négy óra után a belépők olcsóbbak lesznek: felnőtteknek 150, gyerekeknek 50 kunába fog kerülni.

Forrás: flickr/29cm
Forrás: Wikimedia Commons/Markus Bernet

A Plitvicei-tavakat rekordszámú, 1,7 millió turista látogatta meg tavaly és a környező üdülőtelepeken lakók száma is a kétszeresére nő ilyenkor. A turisták többsége is a túlzsúfoltságra panaszkodik. A szigorú előírások ellenére a látogatók sokszor letérnek az ösvényekről, ezért sok a baleset, valamint a tiltás ellenére megfürdenek a tavakban.

Forrás: Wikimedia Commons/Minestrone

A 16 részből álló tórendszer, egy völgyben terül el a Dinári-hegység hegyei között. A védett terület nagysága 295 km², ezzel Horvátország legnagyobb nemzeti parkja. Védelmet 1949-től élvez, az UNESCO világörökségi listájára pedig 1979-ben került fel. A tavakat 190-200 vízesés köt össze, melyek száma a vízmennyiségtől függ. A tavak lépcsőzetesen fekszenek egymás mellett, a legmagasabban a Prošćansko-tó 636 méteres magasságban, a legalacsonyabban a Novakovića brod, ami 503 méteren fekszik. A legmélyebb és egyben legnagyobb felületű a 47 méter mélységű Kozjak-tó. A nemzeti park területén 1267 növényfaj, valamint 58 emlősfaj, 163 madárfaj és 321 lepkefaj él.

Cikkajánló: Lélegzetelállító felvétel – téli kirándulás a Plitvicei-tavaknál


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!