Címke: metró

Rómában már műanyaghulladékért cserébe is lehet metrójegyet venni

Az olasz főváros metróállomásainál bemutatták azt az új műanyaghulladék-gyűjtőrendszert, amely a műanyagpalackokért cserébe metrójegy vásárlását teszi lehetővé. Az utazók egy éven át három tesztgépet próbálhatnak ki: ezek egy bedobott műanyagpalackért öt centet fizetnek, amelyet egy applikáción keresztül az illető telefonjára utalnak. Az ATAC róm...

Elindult a 10 milliós indonéz főváros első metrója

Joko Widodo indonéziai elnök ünnepélyes keretek között megnyitotta az első metrót a délkelet-ázsiai ország fővárosában, Jakartában. A 16 kilométeres metróvonal déli irányba halad a főváros alatt. Widodo egyúttal letette egy másik, észak felé haladó, 8 kilométeres vonal alapkövét, amelyet a tervek szerint 2024-ig fejeznek be. A 2,6 milliárd dolláros proj...

Virtuális könyvespolcok jelennek meg Moszkva metróállomásain

Az év végéig virtuális könyvespolcok jelennek meg az összes moszkvai metróállomáson, valamint a szerelvények kocsijaiban. Az utasok egy okostelefon-alkalmazás segítségével és könyvespolcot ábrázoló plakátokon található QR-kódok beolvasásával juthatnak majd hozzá ingyenesen az orosz és a világirodalom remekeihez, többek között Alekszandr Puskin, Lev Tols...

Szenzációs leletek kerültek elő a római metróvonal építése közben

Fényűző római kori lakóház maradványaira bukkantak mélyen a föld alatt Rómában a történelmi belvárost is érintő C-metróvonal építése közben. Az újabb szenzációs leletet, egy úgynevezett parancsnoki házat az Amba Aradam-Ipponio állomás építési munkálatai során találták, közel ahhoz az ókori laktanyához, amelyet 2016-ban fedeztek fel ugyancsak a földalatt...

A világ legbizarrabb metróállomása, ami a semmi közepén áll

A Jangce partján fekvő 30 milliós lakosú Csungkingben az elmúlt évtizedekben rohamtempóban építették a modern villamosított vasútvonalakat, a folyók felett átívelő hidakat, gyorsvasutakat vagy autópályákat, de a fejlődés a föld alatt is folytatódott, sokszorosára nőtt a metróvonalak hossza is. A metróhálózat fejlődésével azonban még a város sem tudja...

Nap- és szélenergiával fog működni 2018-tól a chilei főváros metrója

Santiago de Chile metrója 60 százalékban nap- és szélenergiával működik majd 2018-tól – jelentette be Michelle Bachelet chilei elnök, amikor megtekintette az épülő 6-os vonal egy állomásának munkálatait. Az elnök elmondása szerint 500 millió dolláros (141 milliárd forint) beruházással nap- és egy szélerőművet építenek a chilei Atacama-sivatagban, a vilá...

A sanghaji metróhálózat fejlődése

A sanghaji metróhálózat fejlődéséről készült ezt az alábbi remek animáció. A kínai városban 1994-ben még csak egy négy állomásos metróvonal volt, aztán húsz év alatt már 14 vonalon 337 megállót lehet igénybe venni. A shanghai metróhálózat ilyen léptékű bővítésének szükségességét jól szemlélteti a következő két fotó, melyen Shanghai 1990 és 2010 köz...

Megbillentették az utasok a moszkvai metró egyik szerelvényét, hogy kiszabadítsanak egy idős nőt

Összefogtak az utasok, hogy segítsenek egy idős nőnek, akinek a lába a szerelvény és a peron közé szorult a moszkvai metró Markszisztszkaja állomásán. Az utasok értesítették a járművezetőt, majd együttes erővel megbillentették a hatalmas súlyú szerelvényt, így ki tudták szabadítani az idős nőt, akit kórházba szállítottak. Hasonló eset történt taval...

A 4-es metró két állomását is díjazták az egyik legrangosabb építészeti portálon

A budapesti 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomása zsebelte be az első helyet közösségi építészet kategóriában az ArchDaily nemzetközi építészeti portál 2015 ArchDaily Building of the Year Awards elnevezésű versenyén. A tizennégy kategóriában meghirdetett pályázat eredményeit a hétvégén hozták nyilvánosságra. A 4-es metró Fővám téri és Sze...

Több ezer metró szerelvény végállomása lesz az Atlanti-óceán

A híres New York-i metró szerelvények küldetése nem fejeződik be, miután kivonják őket a forgalomból. Nyugdíjazásuk után mesterséges korallzátonyként funkcionálnak az Atlanti-óceán mélyén. Stephen Mallon fotós lencsevégre kapta, ahogy a 18 tonnás kocsikat uszályra pakolják, majd egy speciális hidraulikus daru segítségével felemelik őket és beleengedik a...

AJÁNLÓ

weight loss supplement side effects highest rated male enhancement pill how does cbd oil reduce anxiety best testosterone supplements for weight loss cbd oil for pain diet pills paranoia side effects of cbd cannabidiol gummies without thc natural gummies for weight loss can water pills help weight loss cbd gummies for relaxing slim core gummies review