A 4-es metró két állomását is díjazták az egyik legrangosabb építészeti portálon

A budapesti 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomása zsebelte be az első helyet közösségi építészet kategóriában az ArchDaily nemzetközi építészeti portál 2015 ArchDaily Building of the Year Awards elnevezésű versenyén. A tizennégy kategóriában meghirdetett pályázat eredményeit a hétvégén hozták nyilvánosságra. A 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomásának terveit a Budapesten működő sporaarchitects nevű fiatal építésziroda jegyzi. Az ArchDaily versenyén korábban is hirdettek már magyar győztest. A badacsonytomaji Laposa Pincészet 2010, míg a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet 2011 legjobb ipari épületének címét nyerte el a portálon.

4-es metró
A Szent Gellért téri metróállomás (Fotó: wikipedia.org)

A címeket az olvasók voksai alapján ítéli oda a 2008-ban alapított építészeti portál. A szavazók a honlapon tavaly bemutatott több mint háromezer projekt közül választották ki a Building of the Year (Az év épülete) elnevezésű megmérettetés tizennégy – egyebek közt oktatási, hivatali, iroda-, kereskedelmi-, vallási és sportlétesítmény – kategóriájának győzteseit. A portál szerint az idei díjazottak közt ugyanúgy akadnak “nagy öregek” – a Pritzker-díjas Álvaro Siza Vieria portugál tervező, a Herzog & de Meuron svájci építésziroda és Ban Sigeru japán építész -, mint feltörekvő ifjú tehetségek – például a koppenhágai székhelyű EFFEKT építésziroda -, amelyeket egyelőre még nem kapott fel a média. A győztes épületek lenyűgöző látványukkal, vagy épp a társadalmi-, környezeti-, illetve gazdasági kihívásokra adott egyedi megoldásaikkal nyűgözték le a szavazókat – olvasható a portálon.

4-es metró
A Szent Gellért téri metróállomás (Fotó: wikipedia.org)

VIDEÓ:

M4 / Sporaarchitects from VIZIT on Vimeo.

Forrás: MTI, archdaily.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!