Szabadesés közben ájult el egy ejtőernyős [Videó]

Élete legfélelmetesebb élményének nevezte a majdnem tragédiával végződött zuhanást Christopher: az ejtőernyős a gépből való kiugrás után rohamot kapott, és elájult. Az oktatója mentette meg az életét. Az ugrás még tavaly novemberben történt és a jelenetet egy sisakra erősített kamera rögzítette.

ejtoernyos

Christopher Jones nagyjából 2700 méteres magasságban volt, amikor elájult és magatehetetlenül kezdett el zuhanni a föld felé. 1200 méteren oktatója, Sheldon McFarlane odarepült hozzá és kinyitotta az ejtőernyőjét.

McFarlane csak annyit vett észre, hogy Jones bajba került, de azt, hogy elájult, már csak a földet érés után tudta meg. „Még soha nem láttam ilyet, hogy valaki elvesztette volna ugrás közben az eszméletét” – mondta el a férfi. Mint utólag kiderült a 22 éves Jones epilepsziás rohamot kapott – a felvételen is látszik, hogy rángatózik, és elveszíti az eszméletét.

Jones végül 900 méter magasan visszanyerte az eszméletét, és simán földet tudott érni a kijelölt landolási pontnál. Mentőt nem kellett hívni hozzá, végül az édesanyja ment érte, hogy hazavigye. Jones közölte, hogy ez volt élete utolsó ejtőernyős ugrása.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!