Sivatagi rókák érkeztek a Debreceni Állatkertbe

Talán kevésbé közismert, hogy Antoine de Saint-Exupéry leghíresebb művében, A kis hercegben szereplő Rókát nem az európai vörös rókaBetiltják a szőrmefarmokat Csehországban. , hanem a sivatagi róka ihlette. Történt ugyanis, hogy 1935 végén az író egyik társával kényszerleszállást hajtott végre Egyiptomban, a Szaharában, ahol több ízben látott sivatagi rókákat, de 1928-ban, Nyugat-Szaharából is egy olyan levelet írt húgának, melyben említést tett ezekről az állatokról. Mostantól Debrecenben is láthatóak ezen nagy fülű ritkaságok, hiszen a Debreceni ÁllatkertÉszak-kínai leopárd érkezett a Debreceni Állatkertbe. és Vidámparkba a lengyelországi Wroclaw állatkertjéből érkezett fiatal hím testvérpár a karantén lejártát követően már látható új helyükön, a kisragadozó házban.

MTI fotó: Czeglédi Zsolt

A sivatagi róka (Vulpes zerda) a rókák és egyben a kutyafélék családjának legkisebb termetű faja. Társas állat, kisebb családi közösségeket alkot. A forró sivatagok lakója, olyan területeké, ahol némi száraz növényzet még megtalálható. Bár ragadozóFélelmetes csúcsragadozó volt a Kína területén élt hatalmas ősvidra. ként elsősorban gerinctelenekre, főleg rovarokra, illetve kisebb gerincesekre vadászik, táplálékának egy jelentős részét levelek és gyökerek teszik ki, amelyekből fedezni tudja a napi vízszükségletét.

MTI fotó: Czeglédi Zsolt

Éjszakai vadász, a nappali forróságot a maga ásott üregekben pihenve vészeli át. A zsákmányFelfalta kisebb társát egy hatalmas bordás krokodil Ausztráliában. át a talajból kiásva vagy hatalmas ugrásokkal szerzi meg. Az éj sötétjében leginkább hatalmas füle segítségével kutatja fel zsákmányát. Időnként több család is összeállhat, bonyolult üregrendszerek készítve. Változatos hangokon kommunikálnak egymással. A párzási időszak télen kezdődik, a vemhesség 50-53 napig tart, s az alom általában csak 2-4 kölyökből áll. A mindössze 50 grammos újszülötteknek 2 hét múlva nyílik ki a szemük.

Fotó: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark 

Forrás: zoodebrecen.hu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!