Nyomozócsoport keresi egy visszatelepített hiúz gyilkosát

Németországban nyomozócsoport alakult annak kiderítésére, hogy bűncselekmény áldozata lett-e a nemzetközi visszatelepítési programban szereplő, Alus néven ismert hiúzHat ország fogott össze az európai hiúzok megmentése érdekében. , amelynek megcsonkított tetemét a múlt héten találták meg a bajorországi Schneizlreuthban, az osztrák határ közelében. Mivel elképzelhető, hogy a ragadozóFélelmetes csúcsragadozó volt a Kína területén élt hatalmas ősvidra. val osztrák területen végeztek, az ottani rendőrség is vizsgálja, milyen körülmények között pusztult el az állat.

Forrás: Roberta F./Wikimedia Commons

Alust három másik hiúzzal együtt 2014 áprilisában telepítettek ki a vadonba az olaszországi Friuli tartományban, egy kisebb populáció létrehozása céljából az osztrák-olasz-szlovén hármas határ térségében. A jeladóval felszerelt hím macskaféle nem sokkal kihelyezése után elveszítette jeladóját, 2015-ben azonban többször látták Salzburg és a bajor AlpokSzakadék szélén állította meg a buszt egy utas az osztrák Alpokban. térségében, legutóbb pedig idén májusban bizonyította létezését egy kameracsapda.

Forrás: Bayern Wild, Gregor Louisoder Umweltstiftung

Alus megcsonkított, fej és első mancsok nélküli tetemét bajor területen, a Saalach-Intenzívebb lesz a tavak színe a klímaváltozás hatására. ban találták meg. Szakértők szerint elképzelhető, hogy a hiúzt osztrák területen ölték meg, és tetemét a Saalach-folyó sodorta németA legénység maradványaival együtt találtak meg egy első világháborús tengeralattjárót. területre.

Forrás: Wikimedia commons/Geolina163

Osztrák és német természetvédő szervezetek 15 ezer eurós (4,6 millió forint) nyomravezetői díjat tűztek ki az ügyben. “Mindent meg kell tenni, hogy véget vessünk e bűnözők üzelmeinek, nehogy a hiúz is a barnamedve sorsára jusson, amely 2011-ben másodszor halt ki Ausztriában” – mondta Christian Pichler, a WWF Ausztria szakértője.

Forrás: Bernard Landgraf (Baerni)/Wikimedia Commons

Boncolás állapítja majd meg, hogy Alus tényleg büntetendő cselekmény áldozata lett-e, mint oly sok más hiúz Bajorországban és Ausztriában. Noha ez a macskaféle általában ragaszkodik megszokott lakóhelyéhez, újra és újra előfordul, hogy eltűnnek példányok. Egyesek sosem kerülnek elő, másokat megmérgezve vagy lelőve találnak meg. A hiúz szigorúan védett állat Európában.

Forrás: Wikimedia Commons/mpiet/mindbox.at


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!