Megtalálták a világ legnagyobb meteorbecsapódási helyszínét

Megtalálták a világ legnagyobb, mintegy 400 kilométer széles meteorbecsapódási helyszínét AusztráliaCápát zsákmányolt egy hatalmas krokodil Ausztráliában. középső részén. A tudósok szerint a nagyméretű aszteroida1500 billió forintot érő aszteroida haladt el a Föld mellett. pillanatokkal földet érése előtt ketté tört, az ütközés pedig sebeket ejtett a földkéreg mélyén is – írja a Science Daily internetes portál. A több száz millió évvel ezelőtti kettős becsapódásAszteroidaeltérítési misszióért kampányolnak a vezető bolygókutatók. nyomán képződött kráterek már hosszú ideje eltűntek, azonban az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) geofizikusai az esemény következtében a földkéreg mélyén létrejött “hegekre” bukkantak.

Andrew Glikson, az ANU régészeti és antropológiai karának tudósa elmondta, a becsapódási zónát egy geotermikus kutatás részeként végzett fúrás során találták meg az Ausztrália középső területén fekvő Warburton-medencében. “Mindkét aszteroida átmérője nagyobb lehetett mint 10 kilométer, így számos, bolygóHatalmas szupervulkánok voltak a Marson. nkon élő korabeli faj végét jelenthette az esemény” – vélte a tudós.

ausztralia

A hatalmasTúlméretezett kutyák. becsapódás tényének ismerete új tudományos elméletek előtt nyithatja meg az utat a FöldA tavalyinál is korábban használta el az emberiség a Föld éves erőforrásait. történetével kapcsolatban. Az ANU kutatója hangsúlyozta, hogy a hasonló meteorbecsapódások sokkal fontosabb szerepet játszhattak a földi életJóval korábban megjelenhetett az élet a Földön, mint gondoltuk. evolúciójában, mint azt korábban gondolták. Az esemény pontos dátuma ismeretlen. A környéken található kövek 300-600 millió évesek, azonban hiányoznak az olyan bizonyítékok, amelyek más becsapódási helyszíneken megtalálhatóak. Például egy 66 millió évvel ezelőtti nagyméretű meteorbecsapódás a MexikóLélegzetelállító kristálybarlang Mexikóban. i-öbölben komoly mennyiségű hamut juttatott a légkörbe, amelynek lerakódása kimutatható a világ különböző pontjain található kőzetek rétegeiben. A hamucsóva következtében halhatott ki számos faj is a Földön, köztük sok dinoszauruszRendkívül jó állapotban megmaradt T. rex fosszíliára bukkantak Amerikában. .

Andrew Glikson szerint azonban nem található hasonló lerakódás a nagyjából 300 millió éves ausztráliai kőzetrétegekben. “Ez egy rejtélyMatematikai bravúrt rejtett a 3700 éves agyagtábla, mely évtizedeken át zavarba ejtette a tudósokat. . Nem ismerünk olyan kihalási eseményt, amely összeköthető lenne ezekkel a becsapódásokkal. Az a gyanúm, hogy az ütközés 300 millió évnél is régebben történhetett” – hangsúlyozta a tudós.

Meteorbecsapódás

A kutatók több mint két kilométer mélyen fúrtak le a földkéregbe, a fúrómagban pedig olyan kövek nyomaira bukkantak, amelyeket a kivételesen magas hőmérséklettel és nyomással járó hatalmas becsapódás üveggé alakított át. A fúrás mellett a tudósok elvégezték a földkéreg mélyének mágneses modellezését is. A vizsgálat olyan rejtett “kupolákat” mutatott ki a földkéregben, amelyek a mélyebben fekvő földköpenyre jellemző anyagokban, így vasban és magnéziumban is gazdagok voltak. Andrew Glikson elmondta: két ilyen hatalmas és mélyre nyúló kupola található a földkéregben, amelyek a becsapódást követően jöhettek létre. Ahogy a földkéreg “visszaugrott” az ütközés után, magával sodorta az alatta fekvő földköpeny kőzeteit is. Az aszteroida két részének becsapódási helyszíne együttesen több mint 400 kilométer széles, az ütközés nyomai keresztülhaladnak a földkérgen, amely ezen a vidéken nagyjából 30 kilométer vastag.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!