Magyar alkotó installációja lebeg a velencei lagúnában

Velencében, a Canale della Giudecca vizén látható keddtől Vincze Ottó magyar képzőművész River-pool című installációja, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum szervezésében. Májustól Velence a kortárs képzőművészet legfontosabb nemzetközi központja: nemrég megnyílt képzőművészeti biennáléra mintegy félmillió látogatót várnak, a városban pedig egymást érik a tárlatok. Ezúttal a kiállítók között van a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) is, amely 2016 őszén Art Capital elnevezéssel indított Szentendrén kiállítás- és programsorozatot.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Mint emlékeztetnek, a projekt egyik legnépszerűbb eleme volt a Dunán installált River-pool című alkotás. Vincze Ottó munkájának új változatát vitték most el Velencébe, ahol már a hivatalos megnyitó előtt is folyamatosan fényképezik, filmezik a művet – számolt be az FMC. A River-pool című látványközpontú, időszaki térinstalláció tizenhét darab, méretes biliárdgolyókká alakított hajózási ütközőbójából áll, melyek a víz mozgásának engedve ringatóznak a széles Giudecca-csatornán. A biliárdtól eltérően itt nincs szilárd alap; a szüntelenül áramló víz miatt az egyébként rögzített, állandó pozícióval rendelkező golyók helyzete mindig más.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum
Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Vincze Ottó installációjában a közismert játék golyókészlete két fehér golyóval és az oldalukon viselt jelvényekkel egészül ki. Szentendrén a horgonyos, kettős kereszt töltött be, Velencében az oroszlán szimbóluma játszik jelentős szerepet. A két kalmárváros jelképei egyszerre utalnak a vízi úton folytatott kereskedelemre és az abból felvirágzó kulturális örökségre; ugyanakkor e komoly üzenetét az installáció könnyed, a változás illúzióját keltő, színes környezetben hordozza – közölte a Ferenczy Múzeumi Centrum.

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!