Léggömbökkel terjesztik Az interjú című filmet Észak-Koreában

Léggömbökkel küldött Dél-Koreából Észak-Koreába egy aktivista több ezer példányt Az interjú című amerikai filmszatírából, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elleni fiktív merényletről szóló. Erről maga a dél-koreai aktivista, Li Min Bok számolt be. A férfi azt állítja: határ menti dél-koreai városokból már négy alkalommal küldött át ballonokkal több ezer DVD-t, legutóbb szombaton. A “szállítmányok” dollárkötegeket és olyan röpiratokat is tartalmaztak, amelyek bírálják Kim Dzsong Un kormányát, és felhívják a figyelmet arra, hogy Észak-Koreával szemben délen jólét van.

Észak-Korea

Észak-Korea

A phenjani kormány ellene irányuló támadásnak tekinti az ilyen akciókat, és régóta követeli, hogy Szöul tiltsa meg ezeket. Az észak-koreai hadsereg tavaly októberben tüzet nyitott az akkor átküldött léggömbökre, ami tűzpárbajt robbantott ki a két ország szárazföldi határán. Észak-Korea most márciusban is azzal fenyegetőzött, hogy katonái figyelmeztetés nélkül tüzet fognak nyitni a ballonokra. Szöul szerint az ilyen akciók a szólásszabadság részei, mégis a dél-koreai kormány nemrég arra kérte a Phenjan-ellenes aktivistákat, hogy tartózkodjanak a propagandaballonok átküldésétől, mert azok csak rontanak a két ország viszonyán, és veszélybe sodorják a határ mentén élő dél-koreaiakat.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!