Leállították a világ egyik legnagyobb teleszkópjának építését

A Hawaii Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a világ egyik legnagyobb teleszkópja, a hawaii Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett harminc méteres tükörátmérőjű TMT építésére kiadott engedélyt. A bíróság határozata szerint az állam földügyi és természeti erőforrásokkal foglalkozó testületének nem szabadott volna engedélyt adnia a teleszkóp megépítésére addig, amíg egy meghallgatás keretében nem mérlegeli a projektet ellenzők petícióját. A mostani döntés nyomán az ügy visszakerül a testület elé újabb meghallgatásra.

Mauna Kea
Mauna Kea teleszkópjai (Forrás: Wikipedia)

A több milliárd dolláros projekt kaliforniai és kanadai egyetemek, valamint japán, kínai és indiai intézetek együttműködésében valósul meg. A jelenlegi csillagászati teleszkópoknál lényegesen nagyobb TMT (Thirty Meter Telescope) 30 méter átmérőjű főtükre 492 darab, egyenként 1,4 méteres szegmensből fog állni. A gigantikus berendezésnek köszönhetően a tudósok tanulmányozhatják – többek között – az első galaxisok születését
és a csillagvárosok evolúcióját, valamint vizsgálhatják, hogy ezek milyen kölcsönhatásba lépnek a szupermasszív fekete lyukakkal.

tmtA jelenlegi csillagászati teleszkópoknál lényegesen nagyobb lesz a TMT (Fotó: TMT Observatory Corporation)

A Mauna Kea ideális a teleszkóp megépítésére, hiszen az év 300 napján tiszta az égbolt és minimális a fény- és a levegőszennyezettség mértéke. Ugyanakkor az őslakos hawaiiak tiltakoznak a tervek ellen, mivel szent helynek tartják a hegyet: úgy tartják, hogy Hawaii istene a vulkán tetején lakik, ráadásul ott van legszentebb és legmélyebben tisztelt őseik temetkezési helye is. Az építési munkálatokat idén áprilisban felfüggesztették, amikor a rendőrség több mint egy tucat tüntetőt vett őrizetbe, akik a hegycsúcsra vezető utak lezárásával próbálták megakadályozni az építkezést, amelyet aztán júniusban újraindítottak.

Mauna Kea
Ilyen gyönyörű az éjjeli égbolt a Mauna Keánál (Forrás: Wikpedia)

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!