Kutyáik is elkísérték az embereket a termékeny félholdról történt elvándorlás során

A közel-keleti termékeny félholdról 9000 évvel ezelőtt Európa és Ázsia felé útnak induló embereket már háziasított kutyáik is elkísérték a hosszú vándorlásra – állapította meg egy kutatás, amely DNS-mintákkal igazolta eredményeit.

A Biology Letters folyóiratban megjelent kutatás szerint a kutyák is részesei voltak az emberiség történetében annak a fontos pillanatnak, amikor elődeink a gyűjtögető-vadászó életmódról a földművelésre tértek át. A földművelés először a közel-keleti térségben, az úgynevezett termékeny félholdon – a mai Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, Izrael és Egyiptom területén – kezdődött.

Forrás: Wikimedia Commons/Nafsadh 
Forrás: Senol Demir/flickr 

Az első földművesek sokféle gabonát, köztük búzát és árpát, valamint borsót és lencsét is termesztettek, emellett háziasították a vad birkát, szarvasmarhát és disznót. Amikor 9000 évvel ezelőtt útra keltek Európa és Ázsia felé, földművelésben szerzett tapasztalataikat és háziállataikat is magukkal vitték. Francia kutatók most azt igazolták DNS-tesztekkel, hogy kutyáik is elkísérték őket a hosszú úton. A tudósok az Európa- és Ázsia-szerte feltárt régészeti helyszíneken talált kutyamaradványok DNS-mintáit elemezték.

“A tanulmányunk rámutat, hogy az emberek és kutyák története összefonódik egymással: a kutyák követték az embereket európai vándorlásuk során” – mondta el Morgane Ollivier, a francia Rennes-i Egyetem tudósa. A tanulmányban azt is igazolták, hogy a vándorláskor az emberek és kutyák már kötődtek egymáshoz.

Forrás: Wikimedia Commons/Nedih Limani/kosovoguide.com

Az Európába érkező kutyák keveredtek azokkal a kutyákkal, amelyek már ott éltek, s ezzel megváltozott a génállományuk is. A tenyésztés évszázadai alatt a kutyák génjei tovább keveredtek. A mai kutyák már nagyon különböznek azoktól, amelyek az első földműveseket elkísérték vándorlásukon.

A tanulmányt ismertető BBC felidézte, hogy a gyűjtögető-vadászó emberek 20-40 ezer évvel ezelőtt szelídítették meg a farkasokat. A kutyák egymástól több ezer kilométerre fekvő két farkaspopulációból fejlődhettek ki. A háziasítás hosszú folyamata megváltoztatta a farkasok viselkedését, génjeit, így fejlődtek azokká a kutyákká, amelyeket ma ismerünk.

Forrás: flickr/MrT HK/Wikimedia Commons
Forrás: PLOS Biology/Abigail L. Shearin, Elaine A. Ostrander


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!