Kolumbia elnöke a polgárháború áldozatainak adományozza a Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat

A kolumbiai elnök bejelentette, hogy a hazáját sújtó polgárháború áldozatainak adományozza a neki ítélt Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat. A 925 ezer dollár (több mint 250 millió forint) felajánlásáról Juan Manuel Santos vasárnap beszélt, amikor családjával és vezető tisztségviselőkkel együtt felkereste a több mint fél évszázadon át tartó fegyveres konfliktus által súlyosan érintett egyik nyugat-kolumbiai települést.

Az államfő megígérte Bojayá lakóinak, hogy továbbra is a béke garantálásán fog dolgozni a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezettel, annak ellenére is, hogy a lakosság az október 2-án tartott népszavazáson elutasította a lázadókkal hosszas tárgyalásokat követően, szeptember végén tető alá hozott békemegállapodást. Bojayá lakosságának több mint 96 százaléka a béke mellett tette le a voksát a referendumon.

elnokFotó: Wikipedia/flickr.com

A voksolók 50,2 százaléka elutasította az 52 évvel ezelőtt kezdődött, több mint 220 ezer ember életét követelő fegyveres konfliktus lezárását célzó, szeptember 26-án aláírt békeszerződést. A szerződés lehetővé tenné a FARC-nak, hogy induljon a 2018-as elnöki és parlamenti választásokon, és 10 kongresszusi mandátumot is biztosítanának a gerillacsoportnak 2026-ig.

A gerillák felhagynának a drogkereskedelemmel, és részt vállalnának a kolumbiai vidékfejlesztésben. A megállapodás egyik ellentmondásos pontja az, hogy a gyilkosságokért, robbantásos támadásokért és egyéb bűncselekményekért felelős gerillaparancsnokoknak egy különleges bíróság előtt kellene felelniük, amely viszont börtönbüntetések helyett alternatív büntetést szabna ki rájuk, például aknamentesítésre köteleznék őket. Bojayában 2002-ben a FARC gerillái aknatámadást hajtottak végre az egyik templom ellen, és a támadásban legalább 79-en életüket vesztették, köztük sok gyerek is.

A békeerőfeszítéseiért odaítélt Nobel-békedíjat december 10-én adják át Santosnak a norvég fővárosban.

elnok-1Fotó: Wikipedia

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!