Így készül a világ legveszélyesebb étele

A mérgező gömbhalat inkább a veszély, mint az íze miatt szeretik a különleges gasztronómiai élvezetre vágyó fogyasztók.

1

A méregdrágán kapható japán specialitás esetében éppen e veszéllyel való játék, a felfokozott adrenalinszint és a halál lehetősége jelenti a fogyasztó számára az igazi élvezeti értékét.

Tíz évig kell gyakorolni, hogy valakiből fuguséf lehessen, hiszen a felelősség óriási. A mérgező gömbhal elkészítésének és fogyasztásának nagyon szigorú szabályai vannak, valószínűleg ennek köszönhető, hogy bár rendszeresen fogyasztják Japánban, évente legfeljebb hatan halnak bele a mérgébe.

A fuguséf legfontosabb feladata, hogy képes legyen megkülönböztetni és elválasztani egymástól a hal mérgező és ehető részeit. A videóban szereplő Jutaka Szaszaki nevű séf már 45 éve dolgozik a szakmában egyetlen mérgezéses eset nélkül.

A luxusnak számító halból 10 ezer forintba is belekerülhet egy adag, míg egy nyolcfogásos fugut is tartalmazó ételkülönlegesség ára körülbelül 30 és 50 ezer forint között mozoghat.

Ez egyetlen étel, amit a japán császár soha nem ehet a tetrodotoxinnak nevezett méreg veszélyessége miatt. A Tetrodotoxin gátolja az idegrendszer működését és ellenálló a főzésre. A méreg nem károsítja a vérkeringést, ezért az áldozat teljesen tudatánál van, miközben megbénul az egész teste.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!