Hátrahagyták korábbi életüket, hogy beutazzák a világot – így váltotta valóra az álmát a házaspár

Scott és Collette Stohler 2015-ben döntötték el, hogy hátrahagyják korábbi életüket, felmondanak munkahelyükön és megvalósítják régóta dédelgetett álmukat, vagyis beutazzák a világot. Kiadták a családi házukat, fogták a megtakarításukat, valamint eladták szinte minden vagyontárgyukat és hatalmas lelkesedéssel útnak indultak. Az amerikai házaspár kezdetben úgy tervezte, hogy 7 hónapig lesznek úton, ám azóta több cég is felfigyelt rájuk, akinek videókat és úti beszámolókat készítenek, illetve saját utazási blogot (Roamaroo) is üzemeltetnek, így az utazásA világ 10 legszebb vasútvonala. már nemcsak hobbit, hanem megélhetést is jelent a számukra. A házaspár tovább folytatja kalandjait és egyelőre nem tervezik, hogy hazatérnek.

Scott és Collette már közel 70 országba jutott el (korábbi utazásaikat is beleszámítva) és fantasztikus élményeikbe most mi is bepillantást nyerhetünk gyönyörű képeiknek köszönhetően:

Jordánia

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Jamaica

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Thaiföld

Beutazza a vilgot a házaspár

Bali, Indonézia

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Maldív-szigetek

Beutazza a vilgot a házaspár

Holt-tenger

Beutazza a vilgot a házaspár

Törökország

Beutazza a vilgot a házaspár

Wadi Rum

Beutazza a vilgot a házaspár

Costa Rica

Beutazza a vilgot a házaspár

Arizona, USA

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Machu Picchu, Peru

Beutazza a vilgot a házaspár

vilagutazok

Új-Zéland

Beutazza a vilgot a házaspár

Görögország

Beutazza a vilgot a házaspár

Franciaország

Beutazza a vilgot a házaspár

Belgium

Beutazza a vilgot a házaspár

Olaszország

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

Beutazza a vilgot a házaspár

További képek és információ: Roamaroo/Facebook, roamaroo.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!