Hatalmas, 170 millió dollár értékű jádekövet találtak Mianmarban

HatalmasTúlméretezett kutyák. méretű jádekövet találtak MianmarKözel kétszáz buddhista templomot rongált meg a földrengés a festői szépségű Baganban. ban (BurmaUtazás a Goteik viadukton. ), az ország északi részén található Kachin tartomány egyik bányájában. A közel 175 tonnás kő 4,3 méter magas, 5,8 méter hosszú és igencsak értékes, hiszen az előzetes becslések alapján 170 millió dollárt, átszámítva 47 milliárd forintot érhet. A bányászok és a helyi politikus azt hangoztatták, hogy a hatalmas kő felbukkanása jó jel az egész ország számára.

jade-2

Az értékes jádekő nagy valószínűséggel Kínába kerül majd feldarabolva, ahol ékszereket és szobrokat készítenek belőle. A jáde a kínai iparművészetben fontos szerepet játszó, régóta megbecsült féldrágakő. A jádefaragás több mint 4000 éves múltra tekint vissza.

A jáde két különböző követ jelöl: az egyik a nefrit, a másik a jadeit. Mindkét ásvány több színben fordul elő, nehéz megkülönböztetni őket. Mianmarban a jadeit a gyakoribb, valószínűleg a most talált tömb is az. Mianmar egyébként a világ egyik legnagyobbCalgary - a világ egyik legnagyobb smaragdja. jáde-lelőhelye, innen származik a minőségi jadeitok mintegy 70 százaléka. A jáde bányászatNorilszk - a világ egyik legélhetetlenebb városa. az ország GDP-jének csaknem a felét teszi ki, ugyanakkor korrupció, szervezett bűnözésA legveszélyesebb városok . , és a környezetkárosítás jár együtt vele.

jade


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!