Elefántcsont-hadurak – orvvadászok nyomába ered az oknyomozó riporter

Afrikában évente 30 ezer elefántot mészárolnak le az agyarukért, és az illegális kereskedelemből befolyó pénz jó része terroristáknál landol. Bryan Christy, a National Geographic Channel oknyomozó riportere a legmodernebb technikai eszközökkel segítette a bűnözők utáni nyomozást. Megrázóan hiteles képet tár elénk az elefántcsont-kereskedelem nemzetközi gyakorlatáról és következményeiről a riporter, aki közel egy évtizedet töltött az orvvadászok felderítésével.

Orvvadászok nyomában

Az orvvadászat mértékéről eddig is viszonylag pontos adatok álltak a hatóságok rendelkezésére: a bűnözők a statisztikák szerint évente körülbelül harmincezer afrikai elefántot mészárolnak le az agyarukért, és emberek ezreit ölik vagy sebesítik meg a vadászat és az azt követő illegális ügyletek (szállítás, üzletkötések stb.) során. A statisztikák mellett azonban az összefüggések és a folyamat részletei eddig homályban maradtak. A természetvédőknek és a hatóságoknak csak sejtésük volt arról, hogy az állig felfegyverzett orvvadászok hol és hogyan távolítják el az agyarakat az állatok teteméről, miként utaztatják keresztül az elefántcsontokat a kontinensen, majd végül hogyan kötnek ki a gigantikus összegek szélsőséges csoportoknál.

Orvvadászok nyomában

A közelmúltban Bryan Christy oknyomozó riporter és egy forgatócsoport az orvvadászok nyomába eredt. Annak érdekében, hogy megtudják, az illegálisan megölt elefántok agyara milyen utat jár be a világban, a legmodernebb technológiához nyúltak: egy teljesen valósághű, mesterségesen előállított agyarban elrejtettek egy műholdas nyomkövetőt, melynek segítségével pontosan be tudták azonosítani a bűnözők által érintett utakat, városokat, kikötőket és országokat. A nyomkövető Afrika leghírhedtebb miliciáihoz és terrorista csoportjaihoz vezette el Christy-t, akik kontinens-szerte rettegésben tartják a lakosságot. A nyomozás egyedülálló, eddig soha nem látott részletességgel mutatja be Afrika elefánt-orvvadászatát. Az Elefántcsont-hadurak című dokumentumfilm szeptember 27-én, vasárnap 21 órakor látható a National Geographic Channel műsorán.

Orvvadászok nyomában

Tények, érdekességek az elefántokkal és az elefántcsont-kereskedelemmel kapcsolatban:

  • Évente körülbelül 30 ezer afrikai elefántot ölnek meg az agyarukért. Ha a trend folytatódik, az elefántok 20 év alatt eltűnhetnek az afrikai vadonból.
  • Az elefántcsont-kereskedelemből származó pénz jelentős része terroristacsoportokhoz kerül, melyek a becslések szerint havonta 600 ezer dollár bevételhez jutnak az orvvadászat révén.
  • Az elefántok száma Afrikában még egy évtizeddel ezelőtt is emelkedőben volt az elefántcsont-kereskedelem 1989-es globális betiltásának köszönhetően. 2008-ban azonban a Washingtoni Egyezmény egyik kitétele lehetővé tette az 1989 előtt elejtett állatok agyarának Kínában és Japánban való értékesítését, és ezzel újra felvirágzott az üzlet, lévén lehetetlen volt megkülönböztetni az 1989 előtt és után elejtett elefántok agyarát. Az elefánt-orvvadászat mára még az 1989 előttinél is súlyosabb problémává vált.
  • Az elefántborjak körülbelül 90 kilogrammosan jönnek világra, kifejlett korukra pedig a 2-6 tonnát is elérheti a tömegük. Egy kifejlett elefánt körülbelül egy mázsa táplálékot vesz magához naponta.

Orvvadászok nyomában

  • A kifejlett elefántok ormányának a hossza akár a két métert, tömege pedig a 180 kilogrammot is elérheti. A biológusok szerint az – eredetileg vízben élő – elefántok ormánya levegővételi eszközként, afféle “pipaként” szolgált egykor.
  • Az elefántcsordákat kifejlett nőstények és fiatal borjak alkotják. A csordavezér szerepét az egyik nőstény tölti be. A hím elefántok a felnőttkor elérésekor elhagyják a csordát, és magányosan vagy egy csak bikákból álló csordában élnek tovább.
  • A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Garamba Nemzeti Park 2012-ben felfogadott egy titkos tanácsadót, hogy felkészítse az orvvadászok elleni harcra a természetvédelmi őreit és segítsen felállítani egy gyorsreagálású egységet.

További információt itt talál: natgeotv

Forrás: National Geographic Channel


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!