Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

A mértéktelen erdőirtás és túlzott emberi beavatkozás miatt a vadon élő állatoknak sokszor az emberek által épített mesterséges környezetben kóborolnak. A természetes élőhelyeikbe gyakran törvénytelen módon furakodnak be, illetve utak, vasutak, csatornák, és elektromos vezetékek építésével rombolják a természetes környezetüket. Az átkelés során a vadon élő állatok forgalmas főutakkal, autópályákkal, és száguldó teherautókkal találják szembe magukat.

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Az autók, teherautók rengeteg állatot ütnek el, emiatt számos kiemelkedő faj populációja csökkent le jelentős mértékben az Egyesült Államokban, például a fehérfarkú szarvasok és a fekete medvék száma is nagy mértékben csökkent. Egy 2005-ben készült felmérés szerint 1,5 millió közúti baleset történik a szarvasok miatt Amerikában, ami nagyjából 1,1 milliárd dolláros kárt okoz az autósoknak. Továbbá az is komoly problémát okoz, hogy sok faj nem képes átkelni az utakon a vándorlás idején, így nem jutnak elég táplálékhoz, nem találnak megfelelő búvóhelyet és jelentős mértékben csökkent a szaporodási és túlélési rátájuk.

A probléma megoldásának egyik módja, hogy átkelőhelyet építenek az állatoknak: hidakat és aluljárókat, amiken keresztül biztonságosan átkelhetnek. Az első ilyen átkelőt az 1950-es években építették Franciaországban, kifejezetten a vadon élő állatok számára. Azóta számos európai országban, köztük Svájcban, Hollandiában,és Németországban is különböző átkelőket építettek, hogy csökkentsék az emberi beavatkozás miatt bekövetkezett populáció csökkenést, és megakadályozzák a vadállatok kipusztulását. Hollandiában több mint 600 alagutat építettek a fő- és mellékutakon, beleértve a Crailo közelében épített leghosszabb viaduktot, vagy „ekoduktot” , ami több, mint 800 méter hosszan fut.

Banff Nemzeti Park

A vadátkelők száma egyre növekvő ütemben nő Kanadában és Amerikában is. A legfigyelemreméltóbb ilyen építmény az Albertában található, a Banff Nemzeti Parkban épült. A nemzeti parkot kettészeli egy óriási kereskedelmi út, a Trans-Canada Highway. Ezen az útszakaszon összesen 24 fűvel fedett átjárót ás aluljárót építettek, hogy elkerüljék a rengeteg közúti balesetet, az állatok átkelését biztosítsák és védjék az autósokat. A mesterségesen létrehozott átkelőhelyeken gyakran közlekednek medvék, rénszarvasok, jávorszarvasok és farkasok.

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Ecoduct Borkeld, Hollandia

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Banff

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Hoge Kempen Nemzeti Park, Belgium

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Ecoduct Kikbeek, Hoge Kempen Nemzeti Park, Belgium

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Ecoduct, Kootwijk, Hollandia

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak

Elefánt aluljáró Kenyában.

Átkelőhelyek az utakon a vadon élő állatoknak


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!