Újra munkába áll a fogorvos, aki megölte Zimbabwe híres oroszlánját, Cecilt

Hamarosan újra munkába áll a Zimbabwe híres oroszlánját, Cecilt kilövő amerikai fogorvos, aki több mint egy hónap hallgatás után egy vasárnapi interjúban próbálkozott tisztázni a júliusi vadászat részleteit és hangot adott feldúltságának a hozzá közel állókkal szembeni gyűlölködés miatt. Walter Palmer, aki nemrég világszerte az állatbarátok ellenségévé vált a zimbabwei Hwangei Nemzeti Park büszkeségének megöléséért, elmondta, hogy visszatér a Minneapolis külvárosában lévő rendelőjébe. A The Associated Press hírügynökségnek és a minneapolisi Star Tribune című lapnak adott interjújában a gazdag amerikai fogorvos elismételte korábbi kijelentését, amely szerint törvényesen járt el és megdöbbent, amikor kiderült, hogy vadásztársaival Zimbabwe egyik értékes állatát ölték meg. “Ha tudtam volna, hogy ennek az oroszlánnak neve van és fontos az ország, vagy egy tanulmány számára, akkor természetesen nem terítettem volna le” – fogalmazott Palmer.

Cecil oroszlán

A 13 éves, fekete sörényéről ismert Cecilt július elején egy éjszaka egy gépkocsival húzott állattetemmel csalogatták ki a védett területről. A magánterületre csalt ragadozót Palmer íjjal lőtte meg, de az állat nem halt meg azonnal. A vadász ugyanakkor vitatja a természetvédők beszámolóját, amely szerint a sebzett oroszlánnal csak 40 órával később, puskával végzett, azt állítva, hogy az állatot másnap megtalálták és nyílvesszővel ölték meg. Korábbi beszámolók szerint Cecil jeladós nyakörvét, amelyet egy oxfordi kutatócsoport tett fel rá, megpróbálták megsemmisíteni, ám mivel ez nem sikerült, levágták az állat fejét, a tetemet pedig megnyúzták. A mindössze 25 perces vasárnap esti interjú során – amelyről sem videofelvétel, sem fénykép nem készült – Palmer számos kérdésre nem volt hajlandó válaszolni a vadászattal kapcsolatban, és gyakorta konzultált tanácsadójával, Joe Friedberggel.

Cecil oroszlán

Zimbabwei illetékesek az amerikai férfi kiadatását követelik, ám mostanáig nem érkezett hír arról, hogy bármilyen hivatalos lépés is történt volna ennek ügyében. Miután július végén Palmert nevezték meg Cecil gyilkosaként, a férfi bloomingtoni rendelőjét és Eden Prairie-i otthonát ellepték a tüntetők, és floridai nyaralóját is megrongálták. Mint elmondta, “mélyen lesújtja”, hogy kellemetlenséget okozott az alkalmazottainak. Több heti szünetelés után a rendelője augusztus végén nyitott ki újra, ő maga azonban csak a héten lát munkához. Palmer szerint különösen a felesége és felnőtt lánya szenvedte meg az elmúlt időszakot, mindketten fenyegetve érezték magukat.

Cecil oroszlán

Cecil oroszlán

Cecil oroszlán

“A csapatom és a pácienseim támogatnak engem, és azt akarják, hogy visszatérjek” – mondta a fogorvos, aki nem volt hajlandó elárulni, hogy hol töltötte az elmúlt hat hetet. Palmer állítólag több ezer dollárt fizetett a szervezett vadászatért, ám nem beszélt pénzről, mint ahogy arról sem nyilatkozott, hogy a jövőben visszatér-e még Zimbabwébe. Cecil kilövése után a zimbabwei hatóságok azonnali hatállyal megszigorították a nagyvadak – oroszlánok, elefántok, leopárdok – vadászatát. Három nagy amerikai repülőtársaság pedig betiltotta járatain a vadásztrófeák szállítását.

Cecil oroszlán

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!