Újabb mérföldkőhöz értek a tudósok az isteni részecske kutatásában

Újabb mérföldkőhöz értek az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tudósai az isteni részecskeként emlegetett Higgs-bozon vizsgálatában: először sikerült bizonyítaniuk a szétbomlását úgynevezett b-kvarkokra. A genfi intézmény tájékoztatása szerint eredményeik a részecskefizika standard modelljének újabb megerősítését jelentik. A nagy hadronütköztető (LHC) ATLAS kísérletének vezetője, Karl Jakobs mérföldkőnek nevezte a megfigyelésüket a Higgs-bozon kutatásában.

Forrás: CERN/Maximilien Brice

A projektben a nagy hadronütköztető CMS kísérlete is részt vett, a két kísérlet egymástól függetlenül dolgozott. A többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon létezését 2012-ben, csaknem ötven évvel az után sikerült igazolniuk a CERN kutatóinak, hogy a részecske létezését megjósolta Peter Higgs elméleti fizikus. B-kvarkokra való szétesését azonban eddig nem sikerült bizonyítani.

Forrás: Maximilien Brice/CERN
Forrás: Lucas Taylor/CERN 

A kvarkok az univerzum építőkövei. Hat ízük (típusuk) van: u, d, c, s, t és b. A b, azaz a bottom (alsó) kvark a második legnehezebb közülük. A részecskefizika standard modellje szerint az esetek 60 százalékában a Higgs-bozon két b-kvarkra esik szét.

Forrás: ATLAS/CERN

B-kvarkok azonban más úton is keletkezhetnek a részecskék ütköztetése során, így annak megkülönböztetése, hogy Higgs-bozonok szétbomlásából vagy más módon keletkeztek, nehézséget okozott a tudósoknak, és csak a nagy hadronütköztető teljesítményének növelése és a fejlesztések révén vált lehetővé – mutatott rá Joel Butler, a CMS kísérlet vezetője.

CERN, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!