Új űrhajót fejleszt a NASA

Látványos illusztrációt közölt a NASA a 2017-re tervezett Orion-űrhajóról. Minden korábbi személyszállító űreszköznél távolabbra jut majd a NASA új, fejlesztés alatt álló űrhajója. Az Orion az SLS vagyis Space Launch System hordozórakétával startol, a tervek szerint először 2017-ben, ez még egy ember nélküli Hold-repülés lesz. Az űrhajó szervizmodulját az Európai Űrügynökség fejleszti. A szervizmodul biztosítja többek között az űrhajó manőverezéséhez szükséges üzemanyagot és az oxigént a legénység számára. Az SLS minden idők legnagyobb hordozórakétája lesz, és minden korábbinál távolabbra indíthatja az embert a Naprendszerben. Az SLS lesz a NASA első “felfedező-osztályú” hordozórakétája a Saturn V óta, utóbbi indította az Apollo-űrhajókat a Hold felé. Végső változata 122 méter magas lesz, és feltöltés nélkül körülbelül 2900 tonnát fog nyomni. Az Orion céljai között szerepel a Nemzetközi Űrállomás ellátása, valamint egyes kisbolygók és a Mars is.

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Új űrhajót fejleszt a NASA, Orion-űrhajó

Forrás: origo.hu

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!