Túlfutott a kifutópályán és a tengerbe csúszott egy utasszállító repülő Mikronéziában

Túlfutott a kifutópályán és a tengerben állt meg egy utasszállító repülőgép a Mikronéziai Szövetségi Államokban, a gépen tartózkodó utasokat és a személyzetet csónakokon mentették ki a gépből – közölte egy légügyi tisztviselő.

Az Air Niuguni pápua új-guineai légitársaság gépét a Weno szigetén található Chuuk Nemzetközi Repülőtéren érte a baleset. Jimmy Emilio, a repülőtér igazgatója elmondta, hogy a gép 150 méterrel elvétette a leszállópályát. A gép túlfutott a pályán és a vízben félig elsüllyedt.

A helyszínen készült felvételeken látható, hogy a Boeing 737-es típusú gépet csónakok közelítették meg, hogy kimenekítsék a 36 utast és a 11 főnyi személyzetet. Mindenkit sikerült kihozni a gépből. Az utasokat kórházba vitték, de komolyabb sérülés nem történt.

Több utas videofelvételt is készített, ezeken jól látható, ahogy csónakokkal menekítik az embereket. Az egyikük elmondta, először azt hitte, hogy kemény landolásuk volt, de aztán egy lyukat látott meg a gép oldalában, amin keresztül víz áramlott a törzsbe. A kabinban derékig ért a víz, mielőtt kívülről segítségükre siettek. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért történt a baleset.

Plane Crashes in Chuuk Lagoon

All passengers and crew are safe after an Air Niugini plane landed in a Micronesia lagoon when it slid off a very short runway.

Közzétette: KSPN2 News – 2018. szeptember 28., péntek


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!