Tizenöt centis hajgombócot operáltak ki egy Rapunzel-szindrómában szenvedő nő gyomrából

Egy tizenöt centiméteres hajgombócot operáltak ki Arizonában egy amerikai nő gyomrából, aki az egyik Grimm-mese hosszú hajú főszereplője után Rapunzel-szindrómának is nevezett betegségben szenved: kényszert érez, hogy kitépje, majd megegye saját hajszálait. Az emészthetetlen haj felgyülemlik az emésztőrendszerben és súlyos problémákat okoz.

A nő gyomra feldagadt, mintha folyadékkal és gázzal telt volna fel. Egy éven át alig evett, nyolc kilogrammot fogyott és mire kórházba került, már egy falat ételt sem tudott lenyelni – olvasható a BBC hírportálján. Az orvosok, akik az esetről a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban számoltak be, azonnal vért adtak a nőnek, hogy kezeljék kóros vérszegénységét. Ezt követően hasüregi műtétet hajtottak végre rajta, akkor került elő gyomrából a 15-ször 10 centiméteres, sűrű hajgombóc és egy kisebb, 4-szer 3 centiméteres a vékonybélből. Az elzáródást sikerült megszüntetni, a nőnek proteinben gazdag diétát írtak elő, ami felépülését segíti.

rapunzel-szindroma

A Rapunzel-szindróma alapvetően két részből áll: a trichotillománia ellenállhatatlan késztetés a haj kitépésére, a trichofágia pedig a haj kényszeres evése. Eddig összesen 88 ilyen esetet regisztráltak. Néhány esetben a haj az emésztőrendszerben a gyomorból a vastagbélig is eljut. Többnyire gyerekeknél jelentkezik a kórkép: az ismert esetek negyven százalékát tíz év alattiaknál azonosították. A betegség azért is veszélyes, mert ha nem diagnosztizálják időben, akár a vékonybél kilyukadását és halált is okozhat.

rapunzel-szindroma-2Egy Rapunzel-szindrómában szenvedő kislány röntgenképe, aki 2015-ben műtöttek meg

A betegséget a Grimm-testvérek egyik meséjéről nevezték el, melynek főszereplője Rapunzel, aki hosszú haját egy börtöntoronyból leengedte, hogy a herceg azon felmászva ki tudja őt szabadítani.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!