Címke: NASA

Két új bolygót fedezett fel a NASA exobolygó-vadász űrszondája

Felbocsátása után öt hónappal máris két új bolygót fedezett fel a NASA exobolygó-vadász űrszondája. A TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) a héten felfedezett egy szuperföldet és egy forró földet 60, illetve 49 fényévnyi távolságban lévő naprendszerekben. Ezek az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által áprilisban útnak indított műhold első fel...

Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomáson egy mikrometeor becsapódása miatt

Kisebb lyuk keletkezett a Nemzetközi Űrállomáson, melyet feltehetően egy mikrometeor becsapódása okozott – közölte az amerikai és orosz űrközpont. Mindkét forrás hangsúlyozta, hogy az űrhajósok nem kerültek veszélybe, de levegő szökött el az állomással nemrég összekapcsolt Szojuz személyszállító űrhajón keresztül, ahol a lék keletkezett. A baleset szer...

Minden korábbinál közelebb kerül a Naphoz a NASA forradalmian új szondája

Minden korábbinál közelebb kerül a Naphoz a NASA autó méretű Parker Solar Probe szondája, amelyet 12 centiméteres hőpajzzsal láttak el, hogy kibírja a hatalmas hőt és sugárzást. A szonda segítségével olyan közelről tanulmányozzák majd a csillagászok a Napot, ahonnan ember alkotta objektum még nem végzett kutatásokat. A Parker Solar Probe közvetlenül a N...

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Marson a Curiosity

Szerves vegyületek gazdag lelőhelyét mutatta ki a Mars felszínén és a légköri metán szezonális változását észlelte az amerikai űrkutatási hivatal Curiosity marsjárója, ami az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy a Föld szomszédján élet létezhetett. A NASA tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy nem biológiai magyarázatok is lehetségesek a két felfedezésr...

Egy kis aszteroida lépett be a Föld légkörébe

Egy kis aszteroida lépett be a Föld légkörébe szombaton, mely néhány óra múlva már meg is semmisült Afrika fölött - jelentette be a NASA. A mindössze kétméteresre becsült égitest másodpercenként 17 kilométeres sebességgel hatolt be a földi atmoszférába és az éjszakai eget megvilágító tűzgolyóként végezte több kilométerrel a Föld felszíne fölött. ...

Bizonyítékot találtak rá, hogy gejzírek törnek elő a Jupiter egyik holdján

Újabb bizonyítékot találtak csillagászok arra, hogy a Jupiter Európé nevű holdján szórványos gejzírkitörések vannak. A csillagászok régóta sejtik, hogy az Európét borító jégkéreg alatt sós óceán terül el. A tudósok most újabb bizonyítékkal álltak elő arról, hogy a jégkéreg alól gejzírek törnek elő. A korábbi megfigyelések megerősítése növeli annak remén...

Fellőtték a NASA új Mars-szondáját

Fellőtték a kaliforniai Vanderberg légi bázisról az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) InSight nevű új Mars-szondáját. “Nagy nap ez a mai. Visszatérünk a Marsra!” – jelentette ki Jim Bridenstine, az amerikai űrkutatási hivatal újdonsült igazgatója a fellövés után. Hangsúlyozta, hogy ez rendkívüli küldetés, amelyen számos dolgot első alkalommal fognak vé...

Útnak indították a NASA új exobolygó-vadász űrszondáját

A SpaceX Falcon 9-es típusú hordozórakétáján útnak indították Floridából az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új exobolygó-vadász űrszondáját. A TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) fellövését eredetileg hétfőre tervezték, de végül további tesztek miatt helyi idő szerint szerdára halasztották a startot. A kutatószonda az úgynevezett tra...

Utazás a Hold körül – lenyűgözően részletes videót készített a NASA

Lenyűgöző 4K-s felvételt készítette a NASA a Holdat vizsgáló amerikai űrszonda felvételei nyomán. A Lunar Reconnaissance Orbiter elnevezésű eszköz 2009 óta kering Hold körüli pályáján, s azóta folyamatosan az égitestet pásztázza, ennek köszönhetően találták meg például az Apollo-program űrhajósainak lábnyomát is. Az űrszonda a Constellation, illetve ...

Soha nem látott módon csodálhatjuk meg az Orion-ködöt a NASA különleges videójában

Lenyűgöző videót készítettek a NASA a szakemberei a Földtől mintegy 1300 fényévre található Orion-ködről, amelyről korábban még nem készült ilyen részletes megjelenítés. A csillagászok és vizualizációs szakemberek a Hubble és a Spitzer űrtávcső adatainak segítségével állították össze a különleges felvételt, ami egyszerre mutatja a látható fényben és az ...

AJÁNLÓ

dragon light sex pills rebel gas male enhancement best cbd gummies available on amazon pur balance cbd gummies make dick longer pills cbd gummies legal in pa adken acv keto gummies best cbd gummies for anxiety and depression 2023 oligofructose supplement weight loss cbd gummies delta