Címke: megmentett kutya

Egy rémült golden retriever lett a remény szimbóluma a mexikói földrengés után

Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Mexikó középső részét. A helyi idő szerint kedden kora délután bekövetkezett, 7,1-es erősségű földmozgásnak már közel 250 halálos áldozata van és épületek tucatjait döntötte romba a sokmilliós mexikói fővárosban. Több mint 500 katona és a polgári védelem mintegy kétszáz tagja, illetve önkéntesek sokasága kutat foly...

Nem győzi felfedezni a világot a kutya, aki egész életét egy sötét pincébe zárva töltötte

Egy észak-karolinai szaporító pincéjébe zárva, egy kis ketrecben töltötte életét az a félénk és aprócska kutya, akit száz másik társával együtt sikerült megmenteniük az állatvédőknek. A Humane Society of the United States elnevezésű szervezet munkatársai borzalmas körülmények közül szabadították ki a BB nevű kutyát, akit kifejezetten szaporít...

Szemeteszsákban kidobott kiskutyát talált egy nő az út szélén

A Kentucky-ban élő Malissa Sergent Lewis késésben volt a munkából, ezért úgy döntött, hogy egy rövidebb úton autózik el az általános iskolába ahol dolgozik, ezzel pedig megmentette egy kiskutya életét. Vezetés közben ugyanis egyszer csak egy fekete szemeteszsákra lett figyelmes az úton, és ahogy közeledett azt is észrevette, hogy a zsák mozog. Eleinte a...

Cicákkal és gyerekekkel barátkozik a kutyaviadalok világából megmentett pitbull

Cherry Garcia egy rendkívül ragaszkodó, barátságos, szeretetteljes kutya, ezt azonabn sokáig nem tudta kimutatni, ugyanis a sokat szenvedett pitbullt az illegális viadalok világából szabadítottak ki évekkel ezelőtt, 50 másik kutyával együtt. A súlyosan traumatizált Cherry hosszas rehabilitáción esett át, majd 2010-ben egy család örökbe fogadta. Új gazdá...

Rendőrök szabadították ki a forró autóban hagyott, szenvedő kutyát

Rendőrök szabadítottak ki Spanyolországban egy autóban hagyott kutyát, akit felelőtlen gazdája a hőségben, felhúzott ablakok mellett hagyott egyedül a tűző napon parkoló járműben. Aspe városának rendőrei egy másik ügy kapcsán jártak a környéken, amikor észrevették felforrósodott autóban szenvedő kutyát. A járőrök abban reménykedtek, hogy a kocsi tulajdo...

Örökbe fogadták a húspiacról megmentett kutyát, aki mind a négy mancsát elvesztette

Egy koreai kutyahús farmról menekült meg Chi Chi, a golden retriever keverék, aki szörnyű megpróbáltatások után végre boldog kedvencként élhet örökbefogadó családjával. A kutyát a húsfarmon borzalmas körülmények között tartották, folyamatosan verték, hogy húsa puhább legyen, és a lábainál fogva felkötözték, emiatt súlyos sérüléseket szenvedett és sebei ...

A bhutáni hegyvidéken találtak rá megmentői egy szinte teljesen megkopaszodott kutyára

Bhutáni utazása során, a hegyekben túrázva találkozott Tim Gorski rendező egy segítségre szoruló kóbor kutyával, akinek az elhanyagolás miatt szinte már az összes szőre kihullott. A férfi a híres buddhista kolostor, a Paro Takcang vagyis Tigris fészek közelében látta meg a rossz állapotban lévő kutyát. Gorski lelkes állatvédő így természetesen mindenkép...

Megható videó – egy utcáról megmentett kutya csodálatos átalakulása

Megindító videót osztott meg egy indiai állatvédő szervezet, melyben egy utcáról megmentett, beteg kutya elképesztő átalakulását láthatjuk. Az Animal Aid Unlimited nevű szervezet néhány hónapja talált rá Udaipur városában az út mentén fekvő, rendkívül rossz állapotban lévő kutyára. Az állat már régóta éhezhetett, mivel rendkívül sovány volt amikor rátal...

Könnyek szöktek egy kutya szemébe miután megmentették a kölykeivel együtt

Megható videót tettek közzé a megmentői egy kölykeivel együtt sorsára hagyott kutyáról. A rövid felvétel készítésének körülményeiről csak keveset lehet tudni, csupán az derült ki egy leírásból, hogy a nőstény kutyát a kölykeivel együtt kidobták a gazdái és állatvédőknek köszönhetően kerültek végül biztonságba. A videó a megmentésük után készült közvetle...

Így örült a kiskutya, amikor újra találkozott megmentőjével

Mojo ma egy egészséges és boldog 2 éves kutya, akit szerető gazdák vesznek körül, de nem mindig volt ez így. Mojo csak a szerencsének köszönhetően maradt életben, ugyanis a kölyök korában kidobták a gazdái. A kiskutya az utcákon kóborolt, és olyan rühes volt, hogy még a szőre is kihullott. Mojo 2013-ban, három hónapos korában került egy kanadai férfi, J...

AJÁNLÓ

Symptoms of Passing Out from Low Blood Sugar: Recognizing Severe Hypoglycemia and Support Options Blood sugar at 88: What this reading really means for your daily energy and long-term health The 5-Minute Habit to Balance Your Blood Sugar for Good Is blood sugar and blood glucose the same? A clear guide for everyday metabolic health Artificial sweeteners and blood sugar: what actually happens when you swap How to Level Out Blood Sugar Naturally How to Know If Your Blood Sugar Is High Does High or Low Blood Sugar Cause Tachycardia? How to Lower Blood Pressure and Sugar Levels Naturally Understanding Diabetes Mellitus and Blood Sugar Levels: A Practical Guide to Supplements Can Painkillers Lower Blood Sugar? What the Evidence Actually Shows What's a Normal Blood Sugar Level? A Practical Guide for Everyday Metabolic Awareness Does Whisky Increase Blood Sugar Levels? What Should Fasting Blood Sugar Levels Be? A Clear Guide for Metabolic Health Blood Sugar and Circulation: What Actually Matters for Steady Energy and Vascular Health Cinnamon Dose for Blood Sugar: What Actually Works in Real Life How Does Drinking Water Lower Blood Sugar? Blood sugar patch on arm: what it really offers for metabolic tracking How to Create a Diabetic Meal Plan for Perfect Blood Sugar Control Blood Sugar Tracker Watch: What Actually Works for Metabolic Tracking in 2026 How to Take Cinnamon for Blood Sugar What Should Be the Blood Sugar Level After Lunch? Can Low Blood Sugar Increase Cravings? A Practical Look at the Connection and Support Options Is 111 blood sugar good? What your reading really means and what to do next What the Right Blood Sugar Level Looks Like in Real Life