Súlyos sérüléseket szereztek a tarajos süllel összetűző kutyák

Rendkívül pórul járt egy kanadai férfi három kutyája, amikor az állatok egy séta alkalmával egy tarajossal süllel találták szembe magukat. Dennis Mazur az otthona közelében sétált a kutyáival amikor egy üresen álló istállóban találkoztak a tarajos süllel. Az egyik kutya, a kilencéves Soljah kíváncsiságból megszaglászta a sült, ám ekkor tüskék fúródtak az állába. Nyüszítésére rögtön ott termettek a barátai, Nestah és Mahalo, a két fiatal pitbull, akik rátámadtak a sülre, a tüskés állat persze azonnal védekezett. A kutyák súlyos sérüléseket szenvedtek. Mahalo-nak a tüdejébe és szívébe is belefúródtak a tüskék, és életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Nestah pofáját pedig szinte teljesen beborították a tarajos sül tüskéi, több mint ezer darabot húzott ki belőle az állatorvos és egy még mindig a gerincébe van fúródva – mondta el a kutyák gazdája.

Tarajos sül támadt a kutyákra

Tarajos sül támadt a kutyákra

Tarajos sül támadt a kutyákra

A férfi barátja, Mike Gerrand, internetes adománygyűjtést szervezett, hogy Mazur ki tudja fizetni a több mint 8000 dolláros állatorvosi számlákat. Az adományozóknak ksözönhetően eddig már 15 ezer dollárt gyűlt össze állatok gyógyulására. A kutyák a gazdájuk, Dennis Mazur elmondása szerin szépen gyógyulnak és várhatóan teljesen fel fognak épülni a sérüléseikből, de Mahalo-nak további műtétekre is szüksége lesz. A férfi elmondta, hogy nagyon ragaszkodik a kedvenceihez, akik még az ifjúságsegítői munkájában is segítik őt. Nagyon hálás az adományozóknak, akiknek köszönhetően imádott kutyái a lehető legjobb ellátásban részesülhetnek.

Tarajos sül támadt a kutyákra

Tarajos sül támadt a kutyákra
Forrás: Mike Gerrand/GoFundMe


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!