Részleges napfogyatkozás teheti próbára Európa elektromos hálózatát

A március 20-i részleges napfogyatkozás példátlan próbatétel elé állíthatja az elektromos hálózatot, mivel a napenergia mennyisége ekkor egy időre erősen csökkenni fog – tette közzé honlapján az európai elektromos átvitelirendszer-üzemeltetők hálózata (ENTSOE-E). Ha március 20-án tiszta lesz az ég, akkor mintegy 35 ezer megawatt (MW) napenergia tűnik el fokozatosan Európa elektromos rendszeréből, majd lassan újra visszatér oda. Mindez abban a két órában történik, amikor a kontinens lakóinak munkanapja elindul. Ha felhős lesz az ég, a csillagászati jelenség hatásai csekélyebbek lesznek.

Részleges napfogyatkozás

Az európai átvitelirendszer-üzemeltetők (TSO) számára példa nélküli kihívást jelent az esemény. Napfogyatkozások korábban is voltak, ám ahogy nőtt a fotovoltaikus, azaz napkollektoros energiatermelő egységek száma, a megfelelő óvintézkedések nélkül a véletlen események kockázata komoly lehet – mutatta ki az ENTSOE-E tavaly decemberi tanulmánya. Lehetséges, hogy más energiaforrásból kell kiegyenlíteni az esetleges ingadozást. Arra a következtetésre jutottak, hogy az európai üzemeltetők közötti koordináció döntő jelentőségű lesz. Alapos előkészítés után, a részleges napfogyatkozás előtt és közben online összeköttetés lesz az európai üzemeltetők között, hogy összehangolják a tervezett mentőakciókat.

napfogyatkozas

Részleges napfogyatkozás

Az ENTSOE-E portálján a napfogyatkozás hatásait elemző tanulmány mellett a gyakori kérdések és válaszok listáját is közzétették, ebben elmagyarázzák többek közt azt is, miért más a napfogyatkozás az energiaellátás szempontjából, mint a szokásos naplemente-napfelkelte. Március 20-áig a honlapon újabb és újabb híreket közölnek az égi jelenség energiahatásairól.

MTI, entsoe.eu


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!