Ritka vízimadarak telelnek a kemény tél miatt a Dunán

A rendszeres telelőhelyeket borító vastag jégtakaró miatt szokatlanul sok vízimadár, köztük több veszélyeztetett, ritka faj egyede gyülekezik idén télen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területére eső Duna-szakaszon - közölte az MTI-vel a szervezet kommunikációs menedzsere. Kiss Mónika tájékoztatása szerint a nemzeti park őrszolgálata foko...

Farkasméretű vidrák éltek egykor Kínában

Hatalmas, farkasméretű vidra kövületét tárták fel tudósok Kínában, az állat mintegy 6,2 millió éve élt a mai Délkelet-Kína meleg, nedves éghajlatú lápvidékének folyóiban, tavaiban. A Siamogale melilutra nevű vidra nagyjából 50 kilogrammos és kétméteres lehetett, vagyis nagyobb, mint bármely ma élő "unokatestvére" - olvasható a Journal of Systematic Pale...

Drámai sebességgel csúszik az Alpok legnagyobb gleccserének lejtője

A klímaváltozásra vezetik vissza a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) geológusai az Alpok legnagyobb gleccsere, az Aletsch egy lejtőjének évi 30 centiméteres csúszását. A Moosfluh nevű lejtő nagyjából egy négyzetkilométeres területén épült az azonos nevű kötélpálya felső állomása, amelyet 2016-ban - alig egy év működés után - a földfelszín vártnál gyorsabb m...

Hóban gázolnak a tevék és hótól roskadoznak a pálmák a Szaharában

A hetek óta tartó zord télies időjárást tőlünk délre is megérzik, még a Szahara északi fele is fehérbe borult. Ismét havazott Algériában, mégpedig a szaharai város, Ain Sefra közelében. 37 év után tavaly decemberben volt először erre példa, január 20-án pedig ismét megindult a havazás a térségben. Erről a ritka természeti jelenségről a Severe Weather...

Halálba kergeti a daganatos sejteket egy magyar vezetéssel kifejlesztett új szer

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikeréről a tekintélyes Nature tudományos lap számolt be - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A nemzetközi szerzőgárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak, akik együttműködnek az MTA Természettudományi Kutatók...

Elvezette a kölykeihez az állatorvost a sorsára hagyott, törött lábú kutya

Egy Spanyolországban élő pszichológus, Lianne Powell éppen boltba indult, amikor az egyik üzlet mellett észrevett egy rossz állapotban lévő, sántikáló kutyát. Az utcán kóborló, legyengült agár élelmet keresett a környéken. A nő nagyon megsajnálta láthatóan súlyosan sérült kutyát, akin mindenképp szerette volna segíteni, ezért óvatosan betette az autójáb...