Összefogtak az internetezők, hogy nyugdíjba mehessen a 89 éves fagyiárus

Ismeretlenek összefogásának és jó szándékának köszönhetően hatalmas segítséget kapott a 89 éves Fidencio Sanchez, aki idős kora ellenére még mindig Chicago utcáit járja fagyiskocsijával. Az idős férfi már nehezen tudja csak tolni a kocsit, de több ok miatt sem akarta abbahagyni a munkát: a CNN-nek elmesélte, hogy nagyon szereti a munkáját, és muszáj is csinálnia, máskülönben nem tudná befizetni a számlákat, és képtelen lenne ellátni beteg feleségét, aki korábban segített neki a jégrémárusításban de elesett, és azóta segítségre szorul. A házaspár sajnos ráadásul nemrég elveszítette a lányát, akinek halálát nem tudják feldolgozni. Fidencio emiatt még inkább a munkába temetkezett, habár elmondta, érzi, hogy fizikailag már nem sokáig bírja a kocsi tologatását.

fagyiarus-5

A 89 éves bácsi már gyerekként is dolgozott, mivel hatéves korában elvesztette édesanyját, apja pedig elhagyta őket, Fidencio már 13 évesen kénytelen volt munkába állni. Először hazájában, Mexikóban vállalt különféle munkákat a földeken, majd Amerikába ment, és amióta 1990-ben Chicagóba költözött, mindennap jégkrémet árul.

fagyiarus

Egy járókelő nemrég megsajnálta az utcán dolgozó Fidenciót, akitől vásárolt néhány jégkrémet és beszédbe elegyedett vele, hogy megtudja, miért dolgozik még mindig ilyen idősen, ahelyett, hogy nyugdíjasként megérdemelt pihenését töltené. Joel Cervantes Macias-t rendkívül meghatotta az idős férfi története és akaratereje. A találkozásuk után eldöntötte, hogy segíteni fog neki, ezért kampányt indított számára az egyik adománygyűjtő oldalon, ahol eredetileg 3 ezer dollárt szeretett volna összegyűjteni. A GoFundMe oldalon elindított akció azonban rengeteg ember figyelmét felkeltett, majd a sajtó is bemutatta a történetet, így néhány nap leforgása alatt a remélt összeg sokszorosát, több mint 300 ezer dollárt gyűjtöttek össze az adományozók.

fagyiarus-1

A meghatódott Fidencio, az őt kérdező újságíróknak elmondta, hogy az emberek összefogásának köszönhetően, hamarosan tényleg nyugdíjba mehet és segíteni tud az unokáin.

VIDEÓ:



Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!