Megdöbbentő videó – így próbáltak meg felszállni a nők a zsúfolt indiai vonatra

A több mint egymilliárd lakosú Indiában a vonatok a közlekedés és a szállítás legfőbb eszközei. A megszokott, mindennapos utazás mellett India hagyományokra épülő kultúrája megkívánja, hogy az a sok millió ember, aki távol él a rokonaitól, rendszeresen útra keljen, hogy részt vegyen a családi összejöveteleken. Az indiai vasút története 1853-ban kezdődött, ekkor 34 kilométer pálya készült el. 1900-ra már 38 ezer kilométeres hálózat épült ki. A közel 3,3 millió km² területű országot ma 63 974 km vasútvonal hálózza be. A hálózaton csaknem 6900 állomás, megállóhely található.

indian-train

vonat-indiaban

vonat-17

A világon Indiának a negyedik legnagyobb a vasúti hálózata, ami azonban problémákkal terhelt. Az országban négyféle szélességű sínpár létezik, emiatt a vonatok nem tudnak az egyik rendszerről átmenni a másik hálózatra, az utasoknak kell átszállniuk. A vonatok gyakran annyira zsúfoltak, hogy az emberek a kocsik tetején is utaznak, vagy az oldalán kapaszkodnak. Becslések szerint Indiában naponta 17-20 millió utas közlekedik vonaton. Helyfoglalás a legalacsonyabb osztályon nem lehetséges, ezek a kocsik a legzsúfoltabbak.

india-vonat-2

A csúcsforgalom idején gyakran elképesztő tömegek próbálnak feljutni a szerelvényekre. Az alábbi videón is ezt láthatjuk, amely a közel húszmilliós nagyvárosban, Mumbaiban készült. A pályaudvaron rengeteg nő várt a beszállásra. A vonat még meg sem állt, amikor néhányan már felugrottak rá, hogy mindenképp felférjenek rá. Egymást lökdösve próbáltak meg feljutni a vonatra, eközben többen el is estek.

VIDEÓ:

India legnagyobb városaiban, köztük Újdelhiben, Mumbaiban, Csennajban és Kalkuttában 2009-ben vezették be a csak nők számára fenntartott vonatokat, illetve vasúti kocsikat, hogy nagyobb biztonságban utazhassanak. A munkába igyekvő vagy épp hazafelé tartó nőknek azonban a csúcsforgalomban idején sokszor valósággal harcolni kell a feljutásért a vonatra és gyakoriak a balesetek is. Azért, hogy megelőzzék a hasonló esteket, több állomáson női őrök vigyáznak a rendere, illetve a biztonságos felszállásra.

india-vonat


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!