Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Óriási tömegű rakományok, különböző termékek, alapanyagok és nyersanyagok szállítására a hajók bizonyulnak a legjobb választásnak annak ellenére, hogy sokszor rendkívül lassan érnek célba. Teherszállító hajók ezrei szelik át a tengereket és óceánokat minden évben, ezek bonyolítják le a nemzetközi kereskedelem zömét. A nagy rakodóhajók pedig azokat a dolgokat szállítják, amiket a teherszállítók már nem képesek, például más hajókat, fúró felszereléseket, vagy bármi mást, ami túl nehéz vagy túl nagy ahhoz, hogy a hagyományos hajók elszállítsák.

A rakodóhajóknak két fajtája van, az egyik ami félig képes lemerülni, hogy ki tudjon emelni egy másik hajót a vízből és el tudja szállítani, a másik fajtája, pedig a kirakodásra alkalmas, a nem megfelelően felszerelt kikötőkben. Ezek a hajók ballaszt tartályaiknak elárasztásával képesek félig a víz alá merülni, és így a rakomány alá úszni. Ezután kiürítik a tartályokat és ismét képesek a felszínen hajózni. A félig elmerülő hajókat gyakran nevezik “flo/flo”-nak, az angol float-on/float-off kifejezés után. A tartályhajóknak alacsony és hosszú kútfedélzete van, amit a víz alá engednek, azért, hogy feltöltsön fúrószigeteket, más hajókat, és teherhajókat. A tartályokat ezután kiszivattyúzzák, a kútfedélzetet kiemelik a vízből, majd készen is áll arra, hogy bárhová elhajózzon, ahová a rakományt el kell szállítani.

A flo/flo hajók legnagyobb vásárlóbázisát az olaj ipar jelenti. Olajfúró tornyokat szállítanak az építés helyszínétől a fúrás helyszínére.

1988-ban a Mighty Servant 2 vontatta el a USS Samuel B. Roberts rakétairányító fregattot, amit majdnem elsüllyesztett egy haditengerészeti akna. 11 évvel később az MV Blue Marlin vontatta el a USS Cole irányított rakétarombolót Adenből, Jemenből Mississippibe, miután a csatahajó megsérült egy bombatámadás során 2000.október 12-én.

2004-ben a Blue Martin szállította a világ legnagyobb félig merülő fúrószigetét a 60.000 tonnás Thunder Horse-t, amit 15.000 tengeri mérföld távolságban szállított el a koreai Okpotól, a texasi Corpus Christi-ig.

A legtöb ilyen hajó a Dockwise cég tulajdonában van, köztük a Mighty Servant 1, az MV Blue Marlin, és az MV Black Marlin.A Dockwise jelenleg a Vanguard nevű emelőhajót építi, ami 50%-kal nagyobb emelő kapacitással és 70%-kal nagyobb fedélzettel fog rendelkezni, mint a mostani legnagyobb ilyen hajó, a Blue Marlin. A Vanguard 275 méter hosszú, 70 méter széles, 110.000 tonna szállítására alkalmas és 14 csomóval képes közlekedni.

Dockwise Swan

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

A Dockwise Swan könnyedén emel ki a fedélzetére egy kisebb hajót.

Dockwise Tern

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

A Dockwise Tern az olaj platformot összetartó lábazatot fogja szállítani

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Dockwise Black Marlin

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

A Dockwise Black Marlin egy masszív olaj platformal

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

MV Blue Marlin

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Az MV Blue Marlin a víz alá merül, hogy felvegye rakományát.

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Az MV Blue Marlin egy bombatámadásban megsérül USS Cole hadihajót szállít

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Az MV Blue Marlin egy olajfúró toronnyal a saját fedélzeten.

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

MV Mighty Servant 2

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

A MV Mighty Servant 2 1988-ban Dubaiból Newportba szállította a USS Samuel B. Roberts hadihajót.

Mighty Servant 3

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók

Masszív hajórakományok és azokat szállító hajók


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!