Lassan, de folyamatosan nő a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvúk száma

Lassan, de folyamatosan emelkedik a súlyosan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) vadon élő példányainak a száma, ami azt jelzi, hogy eredményesek az orvvadászat miatt a kihalás szélére került faj megóvását célzó erőfeszítések. A 2012 és 2018 közötti időszakban évente 2,5 százalékkal, vagyis 4845-ről nagyjából 5630-ra nőtt a keskenyszájú orrszarvúk száma a vadonban – számolt be róla a The Guardian.

Forrás: Wikimedia Commons/Ikiwaner/jjron

A faj megóvását célzó intézkedések keretében új helyekre költöztették át a már megerősödött csoportok néhány egyedét, kibővítették az állatok természetes élőhelyét, életképes tenyészpopulációkat különítettek el. A bűnüldöző hatóságok pedig szigorúbb fellépéssel biztosítják az állatok védelmét. Az erőfeszítéseknek hála a keskenyszájú orrszarvúnak mind a három alfaja gyarapodik.

“Nem szabad azonban elégedetten hátra dőlnünk, mivel az orvvadászat és az illegális vadkereskedelem továbbra is fenyegetést jelentenek” – hangsúlyozta Grethel Aguilar, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) elnöke, alapvető fontosságúnak nevezve a vadorzók ellen bevezetett intézkedések és a populációk intenzív, proaktív kezelésének folytatását. A svájci székhelyű zöldszervezet nemrég hozta nyilvánosságra a fenyegetett fajokat felvonultató vörös listájának frissített változatát.

Forrás: Wikimedia Commons/Zoo Krefeld 

A szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum), amely keskenyszájú társainál jóval nagyobb számban fordul elő Afrikában, megőrizte helyét a mérsékelten fenyegetett fajok között. Egyik alfajának, a déli szélesszájú orrszarvúnak a populációja 15 százalékkal csökkent 2012 és 2017 között, nagyjából 21 ezerről 18 ezer egyedre. A hanyatlás oka, hogy a keskenyszájú rinocéroszoknál jóval nagyobb és ezáltal vonzóbb tülökkel rendelkező szélesszájú orrszarvúk nagy számban esnek áldozatául a vadorzóknak a Kruger Nemzeti Parkban. A másik alfaj, az északi szélesszájú orrszarvú a súlyosan veszélyeztetett állatok közé tartozik, a vadonban valószínűleg már kihalt.

Sudan, a világ utolsó hím északi szélesszájú orrszarvúja, tavaly pusztult el (Forrás: Ol Pejeta Conservancy

Az elmúlt években ugyanakkor összességében csökkent az afrikai rinocéroszok orvvadászata. A 2015-ös tetőzés óta, amikor nap mint nap átlagosan 3,7 orrszarvúval végeztek a vadorzók, minden évben csökkent az elejtett állatok száma. A 2019-es évre vonatkozó előzetes adatok szerint az orvvadászat szintje tovább süllyedt a gyakorlat hátterében álló bűnszervezetekkel szembeni szigorúbb fellépésnek hála. Az IUCN vörös listáján jelenleg 116 177 faj szerepel, ezek közül több mint 31 ezret fenyeget a kihalás veszélye.

Forrás: ryan harvey/flickr 

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!