Kisfia világra jötte után egy hónappal ikreket szült egy bangladesi nő

Kisfia világra jötte után egy hónappal ikreket szült egy bangladesi nő – számolt be a szokatlan esetről a BBC hírportálja. A 20 éves Arifa Szultana február végén Kulna város egyetemi klinikáján természetes úton, de vártnál korábban szülte meg kisfiát. Huszonhat nappal később hasi fájdalmakra panaszkodott, ezért Dzsesszor városában található Addin kórházába vitték.

Dzsesszor, Banglades (Forrás: Wikimedia Commons/Rds26)

„Ahogy a beteg megérkezett, ultrahangvizsgálattal megállapítottuk, hogy ikreket vár. Megdöbbentünk, sosem láttunk ilyet addig. A páciensnek egy második méhe is volt” mondta a BBC-nek Sila Poddar szülész-nőgyógyász.

Császármetszést végeztek rajta, az ikrek szövődmények nélkül jöttek a világra. Négy nappal később egészségesen mehettek haza. Az orvos szerint Szultana és a férje „nagyon szegények, a nő sosem volt korábban ultrahangvizsgálaton”.

A nő az AFP hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, nagyon boldog, de aggódik amiatt, hogy miből fogják a gyerekeket felnevelni. Férje ugyanis mezőgazdasági munkásként mindössze 70 dollárt (húszezer forintot) keres havonta.

„Allah csodája volt, hogy mindhárom gyermekem egészséges, én pedig mindent megteszek majd, hogy boldogok legyenek” – mondta az apa.

Christopher Ng, a szingapúri GynaeMD Clinic nőgyógyásza az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy az uterus didelphys – vagyis az a szindróma, amikor egy nőnek dupla méhe van – „nem olyan ritka, mint gondolnánk”.

„Ha az első szülés előtt végeztek volna ultrahangvizsgálatot, látták volna, hogy a kismamának kettős méhe van. Valószínű, hogy három petesejt is megérett nagyjából egy időszakban, meg is lettek termékenyítve, így jött létre a három embrió”.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!