Kiscicákat fogadott örökbe Koko, a világhírű gorilla

Koko, a nőstény síkvidéki gorilla 1971-ben született a San Franciscó-i állatkertben és arról vált világszerte ismertté, hogy tökéletesen tud kommunikálni az amerikai jelnyelv segítségével. Emellett fúvós hangszereken játszik, fest, orrot fúj és filmeket néz. Koko előtt a gorillák intelligenciájáról igen kevés ismeretünk volt. Fiatal korában kezdett el vele és egy másik, Michael nevű gorillával foglalkozni Dr. Francine Patterson, és a pszichológusnő segítségével az évek során elsajátították jelnyelvet.

Koko gorilla

gorilla-11

Koko gorilla

Szellemi, fizikai és nyelvi fejlődésük megfigyelése felbecsülhetetlen információkkal segítette az emberszabásúakkal kapcsolatos kutatásokat, Koko az elmúlt évtizedekben a jelnyelv elsajátításában magasabb szintre ért el, mint bármely állat. A gorilla jelenleg mintegy 1000 fogalom jelét képes használni, és megközelítőleg 2000 angol szót ért meg – olvasható a róla gondoskodó Gorilla Alapítvány honlapján. Emberi látogatóival általában ő maga kezdeményezi a beszélgetést, amelyekben leggyakrabban 3-6 szóból álló állító mondatokat fogalmaz meg.

Koko gorilla

A hím gorilla, Michael, éveken át együtt élt Kokoval, és a gondozók remélték, hogy fognak utódot nemzeni, de Michael és Koko sosem párosodott, mert testvérként tekintettek egymásra. Michael 27 éves korában halt meg, és helyette Koko egy másik hímet kapott társnak. Ndume érkezésével azonban semmi sem változott. Kokó ezért már korábban is egy kiscicáról gondoskodott. A gorilla egy nap maga jelezte, hogy nagyon szeretne egy cicát, de ekkor csak egy kitömött plüssállatot kapott. Koko nem is leplezte csalódottságát, és folyamatosan a szomorúságnak megfelelő jelet mutatta. 1984-ben aztán választhatott magának egy élő macskát, akit All Ball-nak nevezett el arra utalva, hogy a cica egy szőrös golyóhoz hasonlított számára. Úgy gondozta, akár egy bébi gorillát, és nagyon szerette. Kettejük kapcsolatáról Dr. Patterson könyvet is írt 1987-ben, Koko kiscicája címmel. Sajnos, a macskát később elütötte egy autó. Koko ekkor olyan szavakkal jelezte a bánatát, mint “szomorú”, “rossz”, és “sírás”.

Koko gorilla

Koko gorilla

Mivel Koko azóta sem hozott utódot a világra, a 44. születésnapján a gondozói ismét kiscicákkal örvendeztették meg. Egy doboznyi alomból két kismacskát fogadott örökbe, akikről nagy szeretettel gondoskodik.

Koko gorilla

Koko gorilla

Koko gorilla

Koko gorilla

Íme, egy videó az örökbefogadásról:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!