Két nap alatt 300 medvét öltek meg Floridában

Két nap alatt háromszáz fekete medvét lőttek ki Floridában, ahol 1994 óta először adtak engedélyt a ragadozók kilövésére.

medve3

Több mint 3700 vadász kapott engedélyt arra, hogy fegyverrel vagy íjjal és nyíllal fekete medvét lőjön. Eredetileg hét napig tartott volna a vadászidény, de mivel már a második napon elérték a vadászok a kitűzött kvótát, máris véget ért a 2015-ös medvevadászat – közölte a vadvédelmi bizottság (FWC).

medve2

A szabályok szerint minden vadász csak egy állatot lőhet ki, amely nem nyomhat kevesebbet 45 kilogrammnál. Ezzel a szabályozással a fiatal állatokat kívánták védeni. A Florida államban élő fekete medvék számát háromezerre becsülik. A kormány a vadászengedélyekkel 376 900 dolláros (106 millió forintos) bevételre tett szert. A pénzt arra fordítják, hogy biztosítsák az egész Észak-Amerikában elterjedt medvék által lakott területek tisztántartását és a szemét elszállítását, és ezzel elkerüljék az emberek és az állatok nem kívánt találkozását.

medve1

medve4

“Ez a vadászat teljesen felesleges” – adott hangot nemtetszésének Kate MacFall, a Humane Society floridai állatvédelmi szervezet vezetője. Véleménye szerint kutatások bizonyítják, hogy az erdőben élő medvék vadászata nem oldja meg az emberek környezetében élő medvékkel kapcsolatos problémákat. A kormány azonban “nem hallgat a floridai polgárok többségére, akik ellenzik a medvék vadászatát”.

Forrás:MTI

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!