Hogyan alakítsuk ki a gyerekszobát, hogy valódi otthona lehessen a lakójának?

Amikor egy lakás stílusát tervezzük, azzal a nehézséggel is szembe kell néznünk, hogy ha több lakója is akad, akkor előfordulhat, hogy eltérő környezetben érzik igazán jól magukat. Ez leginkább erőteljesen akkor fog érvényesülni, amikor a gyerekszobához érkezünk, ahol nem feltétlenül az egyébként uralkodó dizájn lesz majd a telitalálat.

A falak egyszerűen dekorálhatók

Mindenki abban a környezetben fogja leginkább otthon érezni magát, amelyik képes arra, hogy kellemes körülményeket garantáljon neki, illetve alkalmas arra, hogy kifejezze a személyiségét is. Ez nem is olyan egyszerű feladat, amikor gyerekekről van szó, hiszen ők még állandó változásban, fejlődésben vannak. 

Teljesen rendben van, ha nem akarjuk állandóan lecserélni az egész szoba bútorzatát. A posztertapéták segítségével, amelyeket a Fuchs Dekor Tapéta és Poszter Webáruház kínálatából egyszerűen, online is beszerezhetünk, a stílusváltás könnyedén kivitelezhetővé válik.

Miért előnyös a poszterrel való dekorálás?

A posztertapéták között rengeteg különböző stílusú és tematikájú darab közül válogathatunk, mint amilyen a dinós, az állatos vagy akár az absztrakt, de akadnak térképek, sárkányok, kalózhajósak is. A graffitis, focis vagy virágos változatok akár egy kamasz szobájában is remekül mutatnak, és képesek meghatározni az egész szoba belső hangulatát.

A poszterek többféle méretben elérhetők, és természetesen a mintától függően, de akár méretre is szabhatók. Így akár egy egész falat is beboríthatunk velük, ahogy egyes részletek dekorálására is alkalmunk nyílik. Ez egy gyors és egyszerű megoldás arra, hogy mindig kicsit változtassunk a szobán, ahogy a gyermek cseperedik, s mindig tükrözhesse a helyiség a benne lakó személyiségét, stílusát is.

Ha pedig meguntunk vagy a csemete kinőtt egy-egy mintát, csak cseréljük le egy újabb darabra. Mivel hangsúlyos dekorációról és nagy felületről van szó, ezért mindig meg fogja változtatni a teret valamilyen mértékben.

Az egész szoba együtt formálódhat a gyermekünkkel

A falak díszítése mellett érdemes ügyelni arra is, hogy a szoba egyéb kérdésekben is minél jobban, illetve minél tovább ki tudja szolgálni kis lakóját. Ott van például a kiságy kérdése, itt választhatunk olyan modellt, amely később rendes ággyá alakítható, csupán egy új matracot igényel a projekt. De például a pelenkázó is hasznosítható a későbbiekben is, ha egy rendes komódot szereztünk be hozzá.

Szülőként sokszor esünk túlzásokba, hogy mindent meg akarunk adni a gyermekünknek. Ám sokszor eredményesebbek lehetünk, ha kisebb dolgokban gondolkodunk. Ráadásul még pénzt is megtakaríthatunk így, ami hasznos tartalékként teheti biztosabbá, vagy szórakozásra beváltva formálhatja boldogabbá, tartalmasabbá az életünket. 

De mit jelent mindez egy gyerekszoba esetén? Például azt, hogy cseréljük le a kiegészítőket, párnákat, függönyöket és szőnyegeket, ahelyett, hogy egy komplett bútorcserében gondolkodnánk.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!