Hatodával csökkent a szén-dioxid kibocsátás a korlátozások tetőpontján

Az emissziócsökkenés 86 százaléka a szárazföldi közlekedésben, az energiaszektorban és az iparban következett be. Az átmeneti csökkenés nem jelenti azonban az üvegházhatást okozó gázok koncentrációjának azonnali csökkenését.

Körülbelül egyhatodával csökkent a napi szén-dioxid-kibocsátás a világon a koronavírus-járvány ellen hozott megszorító intézkedések tetőpontján – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Nature Climate Change című szakfolyóiratban publikálta tanulmányát. A kutatók által gyűjtött adatok szerint április elején mintegy 17 százalékkal lehetett kisebb az emisszió 2019 hasonló időszakához képest.

A tavalyi napi 100 millió tonnás átlaggal szemben 2020. április 7-én 83 millió tonna szén-dioxid került a Föld légkörébe fosszilis tüzelőanyagok elégetése és a cementgyártás következményeként, sőt egyes országokban a kibocsátás akár 26 százalékkal is kisebb lehetett a karanténintézkedések tetőpontján.

Önmagában a szárazföldi és a légi közlekedés okozta szén-dioxid-kibocsátás 36, illetve 60 százalékkal volt kisebb április 7-én a múlt év napi átlagánál. A teljes emissziócsökkenés 86 százaléka a szárazföldi közlekedésben, az energiaszektorban és az iparban keletkezett – közölte a brit Kelet-Angliai Egyetem kutatója, Corinne Le Quéré vezette tudóscsoport. A kutatók szerint 2020 első négy hónapjában összesen 1048 millió tonnával (8,6 százalékkal) csökkent a világ szén-dioxid-kibocsátása, különösen nagy volt a visszaesés Kínában (242 millió tonna), az Egyesült Államokban (207 millió tonna) és Európában (123 millió tonna). A klímakutatók 69 országból, az Egyesült Államok 50 tagállamából és 30 kínai tartományból származó, április végéig rendelkezésre álló adatokra támaszkodtak.

Fotó: Sascha Steinbach

A szén-dioxid-kibocsátás átmeneti visszaesése nem jelenti az üvegházhatást okozó gázok koncentrációjának azonnali csökkenését, sőt Németország legmagasabb pontján, a 2962 méteres Zugspitze hegycsúcson márciusban 417,838 ppm napi átlaggal rekordértéket mértek a Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal mérőállomásán. A 2019. áprilisi átlagnál 2,88 ppm-mel magasabb, 416,21 ppm szennyezettséget mértek idén áprilisban a legrégibb, a Hawaii-szigeteken lévő Mauna Loa amerikai mérőállomáson is.

A légkör szén-dioxid-koncentrációja azért emelkedik tovább, mert a CO2 nagyon sokáig megmarad az atmoszférában. Az emberi tevékenység következtében keletkező szén-dioxid felét jelenleg elnyelik az óceánok és a szárazföldek, a másik fele azonban körülbelül egy évszázadig tovább lebeg a levegőben.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!