Elhunyt az indonéz férfi, aki állítása szerint 146 éves volt

Elhunyt az az indonéz férfi, aki anyakönyve szerint 146 éves volt, s így ő lehetett a világ legidősebb embere – írja a BBC. Sodimedjo vagy ahogy mindenki szólítja, Mbah Ghoto (vagyis Ghoto nagypapa) 1870 decemberében született. Indonéziában azonban csak 1900 óta jegyzik hivatalosan a születési időt, és a korábbi időkben számos hibás anyakönyvezés történt. Indonéz illetékesek azonban azt közölték, hogy a férfi dokumentumai valódiak. Sodimedjo romló egészsége miatt április 12-én kórházba került, de hat nap múlva azt kérte, hogy engedjék haza. “Amióta hazatért, csak néhány kanálnyi kását és kevés folyadékot fogyasztott, később pedig már nem fogadta el az ételt és italt” – mondta egyik unokája.

Amikor Sodimedjót tavaly a hosszú élet titkáról kérdezték, azt válaszolta, hogy a kulcs a türelem, és “azért éltem hosszan, mert olyanok vesznek körül, akik szeretnek engem és gondoskodnak rólam”. A férfi, aki élete végéig erős dohányos volt, négy feleségét, 10 testvérét és összes gyermekét túlélte. Az idős férfiről az unokái, dédunokái és ükunokái gondoskodtak. Az utóbbi években nagyon sokat romlott az állapota, ezért folyamatos segítségre szorult. A helyi médiának korábban azt nyilatkozta, hogy 1992-ben kezdett készülni a halálra, még a sírkövét is megcsináltatta. Falujában helyi hősként ismerték, aki arról volt híres, hogy történeteket mesélt a japán és holland gyarmatosítók ellen vívott harcokról.

BBC


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!