Egy ölelkező pár közel 6000 éves sírját tárták fel egy görögországi barlangban

Egy ölelkező pár csaknem 6000 éves sírját tárták fel Görögországban, a Peloponnészosz-félsziget déli részén, egy barlangban. A görög kulturális minisztérium közleménye szerint a sírban fekvő párt – a DNS-vizsgálat szerint egy fiatal férfit és egy fiatal nőt – időszámításunk előtt 3800 körül temethették el. A minisztérium szerint a hasonló leletek nagyon ritkák az újkőkorból, és a peloponnészoszi Diroszban, az Alepotrida-barlangban talált csontvázpár a maga nemében akár a legrégebbi is lehet az egész világon.

6000 éves ölelkező pár

Az ölelkező pár közelében egy edényben eltemetett kisgyermek és egy magzat földi maradványait is megtalálták, egy osszáriumban pedig több tucat ember csontjait. Az újkőkorban akár több száz lakosa is lehetett a négy futballpálya-nagyságú Alepotrida-barlangban létrejött településnek, az egyik legrégibbnek Európában – közölte a minisztérium. A neolitikum végén egy földrengés betemette a barlang bejáratát, örökre bezárva a lakók jelentős részét. Az üreget 1958-ban fedezték fel barlangászok, azóta számos újkőkori leletet tártak fel ott. A sírritkaság feltárása már tavaly befejeződött, de a C14- és a DNS-vizsgálat csak a közelmúltban fejeződött be.

6000 éves ölelkező pár

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!