Egy különös utazás – ingyenes világkörüli út, egy feltétellel

A történet főszereplője egy kanadai férfi, Jordan Axani, aki az interneten keresett magának útitársat egy háromhetes világkörüli úthoz. Jordan ezt az utazást adta volna karácsonyra a barátnőjének, ám a pár még az út előtt szakított. A férfi sokat gondolkozott az utazáson és végül úgy döntött, hogy nem hagyja kárba veszni a lefoglalt jegyeket, inkább a volt barátnőjével azonos nevű nőt keresett magának útitársul.

Világkörüli utazás

Mivel a 28 éves, ingatlaniparban dolgozó férfi már nem tudott változtatni a repülőtársaságoknál a volt barátnője nevére foglalt jegyeken, ezért egy másik megoldást választott: a közösségi médiához fordult és egy azonos nevű és kanadai útlevéllel rendelkező nőt keresett az útra. A torontói Jordan Axani így Elizabeth Gallagher-rel ment el az útra, csak éppen nem ugyanazzal, akinek eredetileg lefoglalta a több ezer dollárt érő repülőjegyeket az olaszországi, franciaországi, csehországi, indiai és thaiföldi megállókból álló útra. Az ismeretlenekből lett útitársak miután visszaérkeztek, a sajtó érdeklődésére válaszolva elmondták, hogy jól érezték magukat a háromhetes út során és jó barátok lettek.

Világkörüli utazás

Világkörüli utazás

A férfi hirdetésének egyébként hamar híre ment az interneten és rengeteg üzenetet kapott, köztük 18 kanadai Elizabeth Gallaghertől. Jordan végül egy hosszú kérdőív kitöltése és egy Skype-interjú után választotta ki útitársnak a 23 éves új-skóciai diáklányt, Elizabeth Gallaghert. A férfi azért választotta a 23 éves nőt, mert lenyűgözte a hajléktalanszállón önkéntesként dolgozó Elizabeth társadalmi munkája.

A fiatal nő elmondta, hogy először neki is őrültségnek tűnt világkörüli útra indulni egy idegen férfival, akinek ráadásul a volt barátnője ugyanazt a nevet viseli, mint ő. Azonban akárcsak férfit, őt is meggyőzte a hosszú beszélgetésük arról, hogy nem olyan rossz ötlet a közös utazás.”Az elején valóban bizarrnak tűnt a dolog, de miután beszéltem vele, már nem volt az” – mondta a nő.

Világkörüli utazás

Világkörüli utazás

A férfi a szakítás miatt minden, az utazással kapcsolatos szervezést elhalasztott, így nem foglalkozott a szállásfoglalással sem. Azonban a Marriott szállodahálózat felajánlotta, hogy külön szobákban elhelyezi a történetével nagy visszhangot kiváltó Axanit és újdonsült utazótársát, így ez a probléma is megoldódott az utazásuk előtt. A férfi egyébként semmit nem várt el a lánytól, csupán azt, hogy örüljön az útnak, hiszen ahogy a hirdetésében is írta, olyan útitársat keres, aki mindig is utazni szeretett volna, de eddig még nem volt rá lehetősége. Elizabeth barátja kezdetben nem rajongott a furcsa ötletért, de támogatta barátnőjét, mivel tudta, mennyire szeretné beutazni a világot.

Világkörüli utazás

A férfi azt is elmesélte, hogy a hirdetés kapcsán levelek ezreit kapta, amelyek ráébresztették, mennyire szerencsés, hogy lehetősége van egy ilyen utazásra, ezért a bátyjával létrehozott egy szervezetet azok megsegítésére, akik bármennyire is szeretnének utazni, anyagi okok miatt erre nincs lehetőségük.

Világkörüli utazás


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!