Eddig 1,5 milliárd műanyag zacskótól kímélte meg a környezetet az Ausztráliában bevezetett tilalom

Alig néhány hónap alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket az Ausztráliában bevezetett műanyag zacskó tilalom: eddig másfél milliárddal kevesebb hulladék került a környezetbe. Új-Dél-Wales állam kivételével már az egész kontinensen tilos vékony műanyag zacskót adni a vásárlóknak, emellett két nagy áruházlánc önként országos viszonylatban is elállt a zacskóosztogatástól.

Forrás: Duncan Hull/flickr 

A Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség (NRA) közlése szerint 80 százalékkal esett vissza az egyszer használatos zacskók fogyasztása, amióta július végén a Coles és a Woolworth berekesztette a műanyag bevásárlószatyrok osztogatását a vásárlóknak. A döntést néhány vásárló haraggal fogadta, de David Stout, az NRA iparpolitikai menedzsere szerint „a számok igazolják az üzletláncok bátor döntését”.

Forrás: Wikimedia Commons/MichaelisScientists

Mint azt az NRA szakértője elmondta: a Woolworth és a Coles, amelyeknek anyacégei bevételüket tekintve Ausztrália két legnagyobb vállalata, kikövezték az utat a kisebb üzletek számára.

„Mindenkinek, aki csomagolásban szállít dolgokat, felelősséget kell vállalnia azért, amiben szállít. Úgy gondolom, sokkal több nyomás lesz mindannyiunkon a fogyasztásunkat tekintve” – tette hozzá.

Környezetvédő szervezetek adatai szerint a tilalom előtt az ausztrálok percenként 7150 egyszer használatos műanyag zacskót dobtak el, s egyedül Queensland államban évente egymilliárd zacskót osztottak szét, országosan pedig 5 milliárdot. Világviszonylatban évente 8 millió tonna műanyaghulladék kerül a tengerekbe, súlyos veszélyt jelentve az óceánok élővilágára.

Forrás: Wikimedia Commons/Peteruetz

Ausztrália minden államában törvényt hoztak az egyszer használatos műanyagzacskók kiiktatására, kivéve Új-Dél-Walest, az ország legsűrűbben lakott államát.

Cikkajánló: Egy bálna gyomrában talált műanyaghulladékokat állítottak ki Norvégiában


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!