Emberek

Hogyan lehet életben maradni a világ legmagasabban fekvő településén?

A világ legmagasabban fekvő településének lakóit vizsgálja egy kutatócsoport, az orvosok az emberi szervezet alkalmazkodási képességeinek határait akarja megismerni. A francia kutatócsoport azért indul útnak, hogy kiderítsék, hogyan lehetséges az elvileg lehetetlen, vagyis tartósan ötezer méter felett élni. A 14 tudós január végén indul egy hónapos tanu...

Így hódították meg szabadmászásban a világ legnehezebb sziklafalát – lélegzetelállító videó

2017 nyarán a világon elsőként egyedül, biztosítófelszerelés, illetve kötél nélkül mászta meg a Yosemite Nemzeti Parkban magasodó, ikonikus El Capitan gránitmonolitot Alex Honnold amerikai hegymászó. A kaliforniai extrémsportoló mindössze 3 óra és 56 perc alatt hódította meg szabadmászásban a csaknem egy kilométeres függőleges sziklafalat, ezzel pedig e...

Bámulatosan sok arcot képes megjegyezni az ember

Régóta ismert, hogy jelentős különbségek vannak az ismerős és az ismeretlen arcok észlelése között. Azt azonban eddig nem tudták, hány arcot ismerhet az ember. A York-i Egyetem kutatóinak eredményéből most kiderült, hogy átlagosan 5 ezer arcot jegyez meg az ember. Ezen belül azonban nagyok a különbségek: az értékek ezer és tízezer között mozognak. Rob J...

Több mint 80 éve él együtt a világ a legidősebb házaspárja

Több mint 80 év él együtt egy japán házaspár, akiket már hivatalosan is Guinness Rekorderként tartanak számon. A 108 éves Macumoto Maszao és a 100 éves Macumoto Mijako egy idősotthonban él Takamacuban, Kagava kormányzóságban. Az együttvéve 208 éves párt nemrég a világ leghosszabb életű házaspárjaként ismerte el a Guinness Világrekordok. "Nagyon h...

125 éve született Szent-Györgyi Albert – érdekességek a Nobel-díjas tudósról

Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen magyar tudós, aki a Nobel-díjat az idehaza végzett munkájáért kapta meg. Az Amerikai Egyesült Államokban is folytatta a tudományos munkát, hazájával sosem szakadt meg a kapcsolata. Egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos él...

Áttörést jelentő műtétet végeztek el magyar orvosok a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreken

Újabb sikeres műtétet végeztek el a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpár szétválasztásán dolgozó magyar orvosok, Dr.Csókay András, Dr.Hudák István és Dr.Pataki Gergely - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány, mely 2010 óta rendszeresen teljesít plasztikai helyreállító missziókat Bangladesben. Az orvostudományi áttörést jelentő ag...

Minden eddiginél korábban fogja elhasználni az emberiség a Föld éves erőforrásait

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja, ami azt jelenti, hogy 2018-ban mindössze 212 nap alatt használja el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. A Global Footprint Network nevű nemzetköz...

2055-ben tízmilliárd ember él majd a Földön

Várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben az ENSZ számítása szerint, de a világ népessége már mostanra is meghaladta a 7,6 milliárdot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében. Azt is írták, hogy ugyanakkor mérséklődött a népességnövekedés üteme. Az ENSZ 1989-ben nyi...

Véget ért a mentőakció – mindenkit sikerült kiszabadítani a thaiföldi barlangból

Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből a mentőalakulatok – jelentette be a thaiföldi haditengerészet. Ezzel lezárult a 18 napja tartó dráma, amelynek alakulását az egész világ aggodalommal követte nyomon. A tizenkét fiú – egy ifjúsági labdarúgócsapat tagjai – edzőjükkel még június 23-án rekedtek a föld al...

A Facebook alapítója már a világ harmadik leggazdagabb embere

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a világ harmadik leggazdagabb embere lett azután, hogy cégének az árfolyama pénteken 2,4 százalékkal erősödött a New York-i értéktőzsdén. A Facebook árfolyama rekordszinten, 203,23 dolláron zárt, ami alapján a 34 éves Zuckerberg vagyona 81,6 milliárd dollárt ér. Ezzel a világ harmadik leggazdagabb embere lett Z...

AJÁNLÓ

over the counter pills that work like viagra ree drummond healthy keto gummies lifeline keto gummies shark tank what diet pills are covered by medicaid best new weight loss supplements cbd gummies made me feel weird gummies multi vitamin mineral plus cbd 5 pack citrus schwinng male enhancement sold at spartan sex pill pills to lose weight quickly oral sex after abortion pill cbd gummies 1000mg for ed cbd oil for pain scientific research i tried penis enlargement pills