Busz elé vetette magát a hős kutya, hogy megmentse vak gazdája életét

Hétfő reggel, egy átlagos New York-i napon, sétáltatás közben történt a baleset. Audrey Stone vakvezető kutyájával együtt indult útnak, és ha Figo, a golden retriever nem segít, látássérült gazdája nem élte volna túl az incidenst.

A kutya rögtön észlelte a veszélyt, mikor egy busz túl közel került gazdájához, visszarántotta a nőt, így helyette őt sodorta el a jármű. Figo az iskolabusz első kereke alá szorult be. A rendőrség elmondása szerint az eb még a kiszabadítása után is azonnal gazdájához sietett, és meggyőződött róla, hogy a nő jó kezekben van.

1

Figo a sérülése ellenére sem volt hajlandó elmozdulni gazdája mellől. “Csak azután engedte, hogy bekössük a lábát, hogy a mentők útnak indultak a gazdival a kórház felé. Akkor viszont már nagyon elveszettnek tűnt”- nyilatkozta az egyik tűzoltó.

2

“Figo csodálatos társ. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még az életét is kockára teszi majd értem” – mondta a 62 éves Audrey Stone azután, hogy kórházba szállították és ellátták sérüléseit.

Az idős, láttássérült nőnek az ütközés és az esés következtében eltört a bokája, a könyeke és megrepedt három bordája, míg segítőjének – aki szó szerint az érkező busz kereke alá ugrott – szilánkosra tört a jobb mellső lába. A nőt kórházban ápolják, valamint Figo is kellő ellátásban részesült, így maradandó sérüléssel nem kell számolnia és hamarosan láthatja gazdáját.

7

6

3

4


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!