Betiltották a cirkuszi állatprodukciókat Mexikóban

Betiltották a cirkuszi állatprodukciókat Mexikóban, a vadak többségét állatkertek vehetik át. Az ország fővárosában, továbbá 16 államban már eddig is érvényben volt a tiltás, szerdától azonban az egész ország területén hatályba lépett.

Cirkuszi állatok

Az ország 199 regisztrált cirkuszából a kormány 75-öt ellenőrzött, és 1046 állatot számláltak össze. Mindössze 55 cirkusz volt hajlandó a törvény által előírt tételes leltárat közölni állatállományáról, ezekben a dokumentumokban 511 állat szerepel. Így nem lehet tudni, hogy hány állatot alkalmaznak az országban cirkuszi célokra. Azokat az állatokat, amelyeket a cirkuszok átadnak, Mexikó 108 állatkertje veszi át. A megfelelő papírokkal rendelkező állatokat el is adhatják vagy elszállíthatják az országból.

Az ország cirkuszszövetségének vezetője márciusban arra figyelmeztetett, hogy az állatokat magukra hagyhatják, vagy akár meg is ölhetik a tiltás miatt. Guillermo Haro Belchez környezetvédelemért felelős mexikói államügyész hangsúlyozta, hogy a rendelet januári elfogadása óta nem tudnak olyan esetről, hogy akár egy cirkuszi állatot is elpusztítottak volna. Hátrahagyott állatokat ugyanakkor már találtak: múlt hónapban a hatóságok 6 tigrist, 7 babuint és 7 tevét találtak ketrecekben élelem és víz nélkül a déli Yucatán államban.

Cirkuszi állatok

Cirkuszi állatok

Cirkuszi állatok

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!