ERDEKESVILAG.HU

10755 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

A Széchenyi fürdő nyerte az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat

A Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja (International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel. Fotó: Széchenyi Gyógyfürdő A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díja...

Halak nyelvén élősködik a parazita rák

A Cymothoa exigua egy olyan parazita rák, amely egyes halfajok nyelvén élősködik. Az élősködő a kopoltyúnyíláson át hatol be a halak szájüregébe, majd első három pár lábával a nyelv tövéhez rögzíti magát, és addig szívja belőle a vért, amíg az teljesen el nem sorvad. Ezt követően teljesen átveszi a nyelv funkcióját és a hal táplálékának egy részét elfog...

Több ezer gyerekmunkás dolgozik az indonéziai dohányültetvényeken

A Human Rights Watch (HRW) nevű jogvédő csoport nemrég közzétett jelentése szerint több ezer gyerekmunkás dolgozik indonéziai dohányültetvényeken az egészségükre veszélyes körülmények között. Habár az indonéz törvények szerint tizennyolc év alattiakat tilos veszélyes iparágakban alkalmazni, a HRW több tucatnyi esetet sorolt fel jelentésében, amikor kisk...

Műalkotásnak hitték a látogatók a múzeum padlóján hagyott szemüveget

Igencsak megtréfált néhány művészetkedvelőt két amerikai diák a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeumában: a két fiú ugyanis lerakott egy szemüveget az egyik kiállítóterem padlójára, amivel igen sok látogatót sikerült átverniük, ugyanis többen kiállítási tárgynak nézték az okulárét. A múzeum több látogatója megállt a műtárgynak hitt szemüveg előtt és...

Elképesztő felfedezés – eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok

Amerikai fizikusok szerint eddig ismeretlen erőt találtak a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) fizikusai - olvasható az MTI-nek küldött közleményben. A Nature elnevezésű, neves tudományos lap portálján szerdán közzétett cikk szerint nagyon különleges dolgot fedezhettek fel Debrecenben: a természet ötödik alapvető kölcsönha...

Egy kutya lett az útitársa a férfinek, aki három éve kajakozik a Földközi-tengeren

Elképesztő kalandba vágott bele 3 évvel ezelőtt a spanyol Sergi Basoli, aki eldöntötte, hogy világot fog látni és eljut a Földközi-tenger országaiba, méghozzá kajakkal. A férfi a környezetszennyezésre, illetve a tengerek és óceánok élővilágának védelmére is szeretné felhívni a figyelmet a nem mindennapi utazással. Basoli 2013-ban indult el Barcelonáb...

Egy évtizede nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars

Tizenegy éve nem tapasztalt közelségbe kerül a Földhöz a Mars május 30-án, így szabad szemmel is látható lesz a déli égbolton. "Kézi távcsővel természetesen jobb képet kaphatunk a vörös bolygóról, mely hétfőn 'csak' 76 millió kilométerre halad el mellettünk. Este tíz óra és éjfél körül lesz érdemes az égbolt déli-délkeleti részét figyelni. Amerre a Hold...

Életre szóló barátság szövődött a cica és a szakállas agáma között

Különleges barátság szövődött Baby, a fehér macska és Charles, a szakállas agáma között. A szokatlan páros mindent együtt csinál és imádnak összebújva szundikálni. Ez a nem mindennapi barátság is bizonyítja, hogy a szeretet nem ismer határokat. A gazdájuk először aggódott amiatt, hogy a két állat hogyan fogadja majd egymást, de meglepő módon a hüllő és ...

A világ leghosszabb pizzáját készítették el Nápolyban

A világ leghosszabb, csaknem két kilométeres pizzáját készítették el Nápolyban, az új rekordot a Guinness is hitelesítette. A világ minden tájáról 250 pizzaszakács sürgött-forgott az olaszországi nagyváros tengerparti sétányán felállított 2 kilométeres asztal mellett. A 2000 kiló lisztből, az 1600 kiló paradicsomból, a 2000 kiló mozzarellából, a 200 lit...

Feszülten figyelte a rókamama, ahogy kimentik a csatornába szorult kölykét

Egy csatornába szorult rókakölyköt mentettek ki az angliai East Sussex Wildlife Rescue nevű szervezet munkatársai, akik 3 órát küzdöttek mire sikerült a bajba jutott kis állatot kiszabadítaniuk. A rókamama eközben végig a közelben volt és feszülten figyelte, hogy mi történik. Miután sikerült kiemelniük a csatornából a kisrókát, az állatvédők elvitték a ...

AJÁNLÓ

Fungal Nail Infection Treatment in Children: What Parents Need to Know How Do You Treat Fungus on Your Toenails? Is UV Light the Real Deal for Toenail Fungus? Let's Dive In Natural Ways to Treat Fungus on Toenails: Relief is Possible Toe Fungus Spray: Finding Relief That Actually Works Toenail Fungal Cream: Does it Really Work? Tree Oil for Nail Fungus: A Natural Solution You Should Consider Which Vitamin E Oil is Best for Toe Nail Fungus? Can Coconut Oil Really Cure Nail Fungus? Let's Investigate Coconut Oil for Nail Fungus: A Natural Solution or Just a Trend? Essential Oils for Nail Fungus: DoTERRA Solutions How to Treat Advanced Toenail Fungus at Home: A Realistic Guide How to Treat Toenail Fungus Using Home Remedies Natural Herbs to Treat Toenail Fungus: Finding Relief Naturally Treat Toenail Fungus: Simple Steps You Can Take Tea Tree Oil Kill Nail Fungus: A Natural Solution? Top Fungi Nail Brands in USA: What Works? Treating Fungus Toenail: What Actually Works? Treating Toenail Fungus with Breast Milk: A Surprising Remedy? What Does Ciclopirox Treat When It Comes to Toenail Fungus? What to Use to Treat Toenail Fungus: Finding Relief Amazon Antifungal Pen: A Game-Changer for Stubborn Infections? Baking Soda and Tea Tree Oil for Nail Fungus: A Surprisingly Promising Combo? DIY Fungal Nail Treatment: Home Remedies That Actually Work Finally Free: Your Guide to Nail Fungus Treatment Polish Manuka Oil Nail Fungus: Does It Really Work? Nail Fungus Treatment in Thailand: A Growing Trend, But Should You Join It? Nail Fungus Treatment in the Philippines: What Works? Safe Nail Fungus Treatment Options During Pregnancy The Lunavia Antifungal Pen: A Game Changer for Nail & Skin Infections?