“San Fermín vérben fürdik” – így tiltakoztak az állatvédők a bikafuttatás ellen

“San Fermín vérben fürdik” – több nyelven ez a felirat állt azokon a piros vödrökön, amelyekből a kiontott vért szimbolizáló vörös festéket öntötték magukra, majd azt kiabálták: szüntessék be a bikaviadalokat.

pamplona-tiltakozas-2

Jelképes vérfürdővel tiltakoztak állatvédők az észak-spanyolországi Pamplonában egy nappal a San Fermín-ünnep kezdete előtt, amely bikafuttatásairól világhírű. “A San Fermín tökéletesen létezhet a bikaviadalok nélkül is. Nem az ünnep, hanem a kegyetlenség, a kínzás és az ártatlan állatok megölése ellen vagyunk” – mondta Aída Gascón az AnimaNaturalis igazgatója.

pamplona-tiltakozas

A nemzetközi PETA és a spanyol AnimaNaturalis nevű szervezetek 75 aktivistája fejére erősített szarvakkal, félmeztelenül vonult fel a város önkormányzatának épülete előtti téren, épp ott, ahol szerdán délben megnyitják az ünnepi eseménysorozatot. Az állatvédők nemcsak a viadalok, hanem a bikafuttatás és az állatokkal való rossz bánásmód ellen is tiltakoztak kiállásukkal. Gascón szerint sokan nincsenek tisztában azzal a kegyetlenséggel, ahogy megkínozzák és meggyilkolják a bikákat a futtatások után. Az állatvédők aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy Pamplonában és az egész navarrai tartományban tiltsák be azokat az eseményeket, amelyek a bikával való küzdelemről szólnak. Kevesebb mint egy nap alatt több mint ötezren csatlakoztak az interneten zajló aláírásgyűjtéshez.

pamplona-tiltakozas-3

A tiltakozás ellenére Pamplonában minden készen áll arra, hogy szerdán ismét megkezdődjön a város védőszentje, San Fermín tiszteletére rendezett kilenc napos programsorozat. Összesen 410 különböző vallási, kulturális, hagyományőrző és szórakoztató eseménnyel várják az érdeklődőket. A programok 6 százalékában a bika főszereplő. Spanyolország leghíresebb fiestájára Spanyolország és a világ minden tájáról turisták tömegei érkeznek, hogy részt vegyenek a több napig tartó mulatozásban, evés-ivásban. A bikafuttatásokra, amelyeken a belváros csúszós macskakövein kell szaladni a szabadon engedett bikacsorda elől, azonban csak néhány százan neveznek be közülük. Pamplonában a középkor óta rendezik meg San Fermín-ünnepét, amit Ernest Hemingway: Fiesta (A nap is felkel) című regénye tett világhírűvé.

pamplona-tiltakozas-4

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!