ERDEKESVILAG.HU

10740 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szökött óriáskígyó rejtőzik Varsó környékén – egy több mint ötméteres tigrispitont keresnek

Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután az állat levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól 20 kilométerre, délre fekvő településen. Egy állatvédő szervezet szerint a több mint öt méter hosszú tigrispiton (Python molurus), amelynek frissen levedlett bőrét szombaton találták meg, megszökhetett valahonnan, és most a Visztula folyó m...

Egymilliárd éves lelet segítségével derülhet fény az élet kialakulásának rejtélyére

A világ legrégebbi, szerves eredetű színanyagait fedezték fel kutatók Afrikában: az 1,1 milliárd éves, világos rózsaszín pigmenteket mélyen a Szahara alatt lévő kőzetekből vonták ki. A kutatók remélik, hogy a szerves eredetű pigmentek segítségével fény derül az élet kialakulásának rejtélyére. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent ta...

Véget ért a mentőakció – mindenkit sikerült kiszabadítani a thaiföldi barlangból

Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből a mentőalakulatok – jelentette be a thaiföldi haditengerészet. Ezzel lezárult a 18 napja tartó dráma, amelynek alakulását az egész világ aggodalommal követte nyomon. A tizenkét fiú – egy ifjúsági labdarúgócsapat tagjai – edzőjükkel még június 23-án rekedtek a föld al...

Tíz éve keresték az ausztrál folyóból kifogott “krokodilszörnyet”

Sikerült befogni Ausztráliában azt az óriási bordás krokodilt, amelyet tíz éve kerestek az Északi területen. A 4 méter 71 centi hosszú és 600 kilogramm súlyú hüllőt a Katherine folyóban ejtették fogságba. A helyi természetvédelmi szakemberek szerint a körülbelül 60 éves állat a legnagyobb krokodil, amely a térségben él. Chris Heydon és John Burke...

A Facebook alapítója már a világ harmadik leggazdagabb embere

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a világ harmadik leggazdagabb embere lett azután, hogy cégének az árfolyama pénteken 2,4 százalékkal erősödött a New York-i értéktőzsdén. A Facebook árfolyama rekordszinten, 203,23 dolláron zárt, ami alapján a 34 éves Zuckerberg vagyona 81,6 milliárd dollárt ér. Ezzel a világ harmadik leggazdagabb embere lett Z...

Rendkívüli ritkaság – elefánt ikrek születtek egy kenyai rezervátumban

Különleges eseménynek, elefánt ikrek születésének örülhettek nemrég a kenyai Amboseli Nemzeti Park szakemberei, akik folyamatosan figyelemmel kísérik a két borjú sorsának alakulását. Az elefántoknál az ikerszülés rendkívül ritka, ráadásul a legtöbb estben csak az egyik borjú marad életben. Az afrikai rezervátumban utoljára 1980-ban jött világra elefánt-...

Kirepült az első feketególya-fióka a bekamerázott fészekből

Kirepült az első feketególya-fióka abból a gemenci fészekből, amelynek történéseit webkamerán keresztül figyelhetjük. A első fióka két testvére is hamarosan követi a fészekhagyót - írja honlapján a Gemenc Zrt. A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre, általában csatlakoznak egy csoporthoz, és az éjszakák elt...

Víz alatti múzeum épül a világ legmagasabban fekvő hajózható tavában

Bolívia első víz alatti régészeti múzeumát építik fel a Titicaca-tó partján a tó fenekén talált régészeti leletek bemutatására - jelentette be a dél-amerikai ország kulturális minisztériuma. A létesítmény egyszerre lesz turisztikai komplexum és régészeti, geológiai és biológiai tudományos központ – mondta Wilma Alanoca a tervek bemutatásakor. ...

Évtizedek óta először születtek vadon foltos erszényesnyestek

Több mint 50 év után először születtek vadon foltos erszényesnyestek (Dasyurus viverrinus) Ausztráliában - számolt be a hírről a BBC. A ritka és súlyosan veszélyeztetett erszényes faj valaha Ausztrália keleti részét népesítette be, a rókák és a betegségek azonban szinte teljesen kiirtották. Az Új-dél-walesi Egyetem tudósai idén márciusban Tasmáni...

Sikeresen kimentették az első gyerekeket a thaiföldi barlang fogságából

Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt 12 tagú ifjúsági focicsapat első 4 tagját - közölte sajtótájékoztatón a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn, hozzátéve, hogy a mentőakció eddig a vártnál jobban alakul. A gyerekek rövid időn belül egymás után bukkantak fel a barlang kijáratánál az őket segítő mentőbúváro...

AJÁNLÓ

Managing Low Blood Sugar On Semaglutide: Practical Strategies And Supplement Considerations Why Your Blood Sugar Level Rises After Meals – And What You Can Do About It Is A 107 Blood Sugar Level Something To Watch? Can Exercise Lower Blood Sugar Instantly? The Science Explained What 186 Blood Sugar Before Eating Really Means For Your Daily Energy And Long-Term Health What Blood Sugar Level Is Normal Range: A Clear Guide For Everyday Health Low Blood Sugar Symptoms (Hypoglycemia): How To Spot And Treat It Fast Recognizing Drop In Blood Sugar Levels Symptoms: A Practical Guide To Hypoglycemia Signs And Metabolic Support Understanding Blood Sugar Levels In Sheep: What They Mean For Ruminant Health Understanding Your 6 Hour Fasting Blood Sugar And How Supplements Might Fit In Best Natural Supplement To Lower Blood Sugar What Is Normal Blood Sugar 5 Hours After Eating (and Why It Matters For Steady Energy) Best Teas To Lower Blood Sugar Levels: Evidence-Based Options For Metabolic Support What To Do When Your Blood Sugar Drops Lower Than 50 Mg/dL Does Green Tea Lower Blood Sugar Levels? What The Evidence And Real-World Use Actually Show Is A Blood Sugar Reading Of 79 3 Hours After Eating Normal? What It Means And How Supplements Might Fit In Understanding Random Blood Sugar Test Levels: What They Mean For Your Metabolic Health When Blood Sugar Is Low: What Hormone Is Released? Blood Sugar Levels Effect On Psychology: Definition And Real-World Impact Does Cinnamon Reduce Blood Sugar? Is Exercise Good For Blood Sugar Levels? Blood Sugar Homeopathy: What It Involves And How It Fits Into Metabolic Support Foods That Balance Blood Sugar Citalopram And Blood Sugar Levels: What The Evidence Shows For Metabolic Health Low Sodium Levels And High Blood Sugar: Understanding The Connection And Practical Management Blood Sugar Spike? Here’s How To Lower It Fast And Safely What A Blood Sugar Level 1600 Really Means (and Why Most People Never See It)