A vasútépítés az Egyesült Királyságban a 19. század elején vette kezdetét. 1854-re hat különböző pályaudvar készült el közvetlenül London belvárosának peremén, azonban így a közúti forgalom jelentősen megnövekedett a város környékén részben azért, mert a vonattal közlekedő utasok közúton folytatták az utazásukat a város központjába. Az ötlet, mely szerint földalatti vasúttal volna célszerű összekötni London körzeteit a jelentősebb pályaudvarokkal már az 1830-as években megszületett, azonban azt nem vették fontolóra egészen az 1850-es évekig, amikor is úgy gondolták, hogy megoldást jelenthet a megemelkedett közúti forgalom problémájára.
Az építkezés 1860-ban kezdődött és az építkezés során a három legjelentősebb vasúti csomópontot, a Paddington Station-t, a King’s Cross-t és a Farringdon Street-et kötötték össze. Az építésnél a „cut & cover” technológiát alkalmazták, amelynek a lényege az volt, hogy a földalatti alagutakat nem fúrták, hanem ásták, majd azt befedték. A hat kilométeres alagútban a szerelvényeket gőzmozdony húzta, így előfordulhatott, hogy az utazók arcán kicsapódott a koromréteg. A világújdonságnak számító alkotást London lakosai 1863. január 10-én próbálták ki.
