A szervezet valódi biológiai korát kimutató tesztet fejlesztettek ki brit kutatók

A szervezet valódi biológiai korát kimutató, génműködést vizsgáló tesztet fejlesztettek brit kutatók. A londoni King’s College kutatói szerint hasznosabb a biológiai életkort megállapítani, mint a születési dátumból kiindulni. Az új teszt segíthet előre jelezni, mikorra várható a halál vagy mekkora az időskori elbutulás, azaz a demencia kialakulásának kockázata – idézte a BBC hírportálja a Genome Biology című szaklapban megjelent tanulmányt. A kutatók több ezer emberi szövetmintát elemeztek, megvizsgálták a vér-, agy- és izomszövetek 150 génjének aktiválódását 65 éves korban. Ezzel elkészítették az “egészséges öregedés” képletét, amelyhez viszonyítva megállapítható, ki milyen ütemben öregszik a vele egykorúakhoz képest. Jamie Timmons, a King’s College professzora a BBC-nek elmondta, minden emberi szövetnek megvan a közös, egészséges öregedési képlete, ehhez viszonyítva – úgy tűnik – sok minden megjósolható, egyebek között az élettartam és a mentális képességek hanyatlásának esélye is.

Biológiai életkor

A kutatócsoport szerint az egészség és az életkor két különálló dolog: árthat az egészségének, aki úgy dönt, egész nap tétlenül hever a díványon, ám úgy látszik, a biológiai kort ez nem befolyásolja. A tudósok szerint pontosabb képet akkor kaphatnak, ha az életmód jellemzőit és a biológiai kort együtt vizsgálják. Tervezik, hogy szervdonációs tesztet is fejlesztenek az új eljárással, hogy megvizsgálják, az életkoruk alapján ugyan idős, de biológiailag mégis fiatal emberek alkalmasak-e a biztonságos donációra. Timmons szerint a genetikai teszt a demenciakockázat felmérésének is “hasznos eszköze” lehet, segíthet előre jelezni, az életkorral összefüggő betegségek esetében milyen egészségügyi ellátásra, megelőzésre lesz szüksége egy-egy páciensnek a jövőben.

Biológiai életkor

Biológiai életkor

MTI, BBC

 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!