A texasi David Phillip Vetter veleszületett immunhiányos betegséggel jött világra 1971. szeptember 21-én és rövid életét egy steril műanyag kórházi sátorban élte le.
Mivel bátyja tíz hónappal korábban ugyanebben a betegségben halt meg, ezért az orvosok már számítottak rá, hogy a kis David-nek is nagy az esélye, hogy hasonló rendellenességgel születik, mert ennél az örökletes betegségnél csak a lány utódokban nem jelentkezik a kór, a fiúknál pedig 50%-os az esélye. Davidet ezért steril körülmények közé helyezték, akiről hamarosan ki is derült, hogy sajnos ő is beteg.
Ahogy nőtt, a steril inkubátor után egy nagyobb “lakóhelyre” lett szüksége, ekkor készült el a később bővített műanyag sátor.
Hat éves korában hagyhatta el először a buborékot, amikor is a NASA mérnökeinek segítségével egy szkafandert kapott. Ekkor játszhatott életében először a “szabadban”.
Édesanyjával a nagy eseményre készülve, az űrhajósruhába öltözés után
Ahogy nőtt, tudásszomja is jelentkezett. Magántanulóként, egy önkéntes tanítónővel tanult mindent a kórházban majd – miután hazaköltöztették – otthon.
A tudomány fejlődésével – ahogyan a csontvelő-átültetés egyre inkább rutinná vált – javasolták a szülőknek a műtét elvégzését. Donornak David egészséges nővérét választották.
A műtét előtti izgalom
A műtét sikeres volt, ám egy akkor még előre nem látható szövődmény jelentkezett. A korabeli orvostudomány nem volt képes az Epstein-Barr vírusra tesztelni a donorokat és sajnos David szervezetébe is jutott a vírusból. Immunhiánya miatt szervezete nem volt képes legyőzni a betegséget és négy hónappal a beavatkozás után a 12 éves fiú meghalt.
A Vetter fiúk sírja
David életét részletesebben is megismerheted az alábbi öt részre bontott dokumentumfilmből.
2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész
Mára már a SCID-szindrómával született gyerekek teljes életet élhetnek, köszönhetően David vértestjeinek is, amiket a kutatók a fejlesztésekkor felhasználtak.
