PC, laptop vagy tablet melyik mikor jön jól?

Az emberiség hosszas fejlődés után eljutott a pattintott kőeszközöktől az RTX-es videókártyákig. Elképzelhetetlen a mai lét számítógépek és különféle kütyük nélkül. Akár munkáról vagy tanulásról van szó, akár filmezésről – gépeket használunk. Megkönnyítik az életünket, könnyebbé, jobbá, szórakoztatóbbá teszik. Nem beszélve az egymással való kapcsolattartásról, hiszen a világ digitalizációja lehetővé tette, hogy a bolygó, vagy a város távolabbi részén lakó szeretteinkkel is könnyedén és azonnal kommunikálhassunk.

Ezek a gépek több méretben állnak rendelkezésünkre. A legelterjedtebb három kategória az asztali PC, a laptop és a tablet. Mindhárom ugyanazokat az alapcélokat szolgálja, bár teljesen más erősségekkel, gyengeségekkel és felhasználási területekkel rendelkeznek.

Munka közben többnyire az asztali gépen dolgozunk vagy a laptopon, majd ahogy telik a nap, csökkentjük a képernyőméretet. Amikor már vége a munkának, kényelmesebb egy tablet használata a kanapén, majd elérkezik az alvás előtti fázis, ahol már a telefonon görgetünk tovább, aggódva figyelve az ébresztőig hátralévő időt.

Asztali PC – a teljesítménybajnok nehézlovasság

Előnyök

Az asztali számítógépek legnagyobb előnye a teljesítmény és a bővíthetőség. Egy PC-ben általában erősebb processzor, nagyobb hűtési kapacitás és komolyabb videokártya található, mint egy laptopban vagy tabletben. Emellett a ház és az alaplap függvényében bővíthető, fejleszthető. Több RAM, erősebb videókártya, jobb SSD, vagy akár a processzor is minimális kézügyességgel pár perc alatt cserélhető. Az más kérdés, hogy igencsak el kell mélyülni egy-egy bővítés során, hogy a csere valós teljesítményjavulást produkáljon, ne omoljon össze minden.

Hátrányok

A PC legnagyobb gyengesége a mobilitás hiánya. Egy asztali számítógépet nehéz mozgatni, és általában jó sok kábellel fix helyhez kötött. Emellett több kiegészítő (monitor, billentyűzet, egér, hangszóró) szükséges hozzá, ami plusz költséget és helyigényt jelent. A fogyasztása is magasabb lehet, különösen erősebb hardverek esetén, így hosszú távon az energiafelhasználás is szempont lehet. Ha nem rendezkedünk be egy áramszünet ellen, akkor ilyen esetekben nélkülöznünk kell, ellenben a laptoppal és a tablettel.

Kiknek ajánlott?

Gamereknek, akik megpróbálják minél tovább életben tartani különféle bővítésekkel a gépet, hogy a legújabb játékok is gond nélkül fussanak rajtuk. Grafikusoknak, videóvágóknak, 3D-tervezőknek, mérnököknek, fejlesztőknek, akiknek sok számítási kapacitás kell, több monitort használó irodai dolgozóknak, akiknek nem feltétel, hogy mozgatható legyen a gép.

Laptop – mobilis sokoldalúság

Előnyök

A laptop legnagyobb előnye a hordozhatóság. Hordozni pedig laptop táskában érdemes, ahol minden tartozék biztonságosan szállítható. Könnyű magunkkal vinni iskolába, munkába, kávézóba vagy bárhová. Beépített kijelzője, billentyűzete és akkumulátora van, tehát minden egyben található.

Az elmúlt években a laptopok teljesítménye sokat javult, így ma már számos modell alkalmas komolyabb munkára is. Általában irodai feladatokra, prezentációk tartására használják, de akadnak kifejezetten játékosoknak szánt gamer laptopok is.

A laptopok előnye a vezeték nélküli szabadság: könnyen csatlakoztatható Wi-Fi-re, Bluetooth eszközökhöz, projektorhoz, külső monitorhoz.

Hátrányok

A hordozhatóság ára a korlátozott bővíthetőség és a kisebb teljesítmény. Egy laptopban a hardver sokszor egyáltalán nem, vagy csak részben cserélhető (például RAM vagy SSD bővítés lehetséges lehet, de videokártya ritkán). Emellett az akkumulátor élettartama idővel csökken, ami pont a mobilitást öli ki a laptopból. A kijelző és a billentyűzet mérete kompromisszumokkal jár: hosszabb távon nem olyan kényelmes, mint egy asztali PC. Aki ragaszkodik az asztali gépek luxusához, gond nélkül csatlakoztathat hozzá billentyűzetet, ha pedig nem boldogulunk a touchpad-del, mehet hozzá egy egér is. A laptopok másik hátránya, hogy a gyártók elég kevés portot építenek be. Ezt azonban könnyedén kiküszöbölhetjük egy multiport adapterrel.

Kinek ajánlott?

A laptop ideális választás diákoknak, üzletembereknek, otthonról dolgozóknak, akik gyakran váltanak helyszínt. Azoknak való, akiknek fontos a mobilitás, de nem akarnak lemondani a számítógép nyújtotta lehetőségekről.

Tablet – bárhol bármikor

Előnyök

A tablet a három közül a legkönnyebb és legkompaktabb eszköz. Annyira mobilis, hogy használatából fakadóan ez csúszik ki legkönnyebben a kezünk közül, érdemes ütésálló tokkal, védőfóliával felvértezni. Kiváló olvasásra, böngészésre, filmnézésre, játékra, valamint gyors jegyzetelésre. Az érintőképernyő intuitív kezelést biztosít, így gyermekek és idősebb felhasználók is könnyen használják.

A modern tabletek (például iPad vagy Android alapú modellek) támogatják a stylus használatát, így digitális rajzolásra, kézi jegyzetelésre is kiválóak. Emellett hosszú akkumulátor-üzemidőt kínálnak, sokszor tovább bírják, mint egy laptop.

Hátrányok

A tablet legnagyobb gyengesége a korlátozott teljesítmény és szoftverkínálat. Bár ma már sok alkalmazás elérhető, még mindig kevésbé alkalmas komoly munkára, mint egy laptop vagy PC.

A szövegbevitel érintőképernyőn hosszabb távon kényelmetlen lehet, bár ez billentyűzettel kiküszöbölhető. Nagyobb fájlok kezelése, összetett programok futtatása általában problémás.

Kinek ajánlott?

A tablet leginkább azoknak való, akik szórakozásra, könnyű munkára vagy tanulásra keresnek eszközt. Ideális gyerekeknek oktatási célokra, utazóknak filmnézéshez, vagy kreatív felhasználóknak rajzolásra.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!